Megkezdődik a szezon, legalábbis a csoport rangadók

Igen, azt gondolom, hogy számunkra a szezon ott kezdődik amikor valamelyik csoportellenféllel nézünk farkasszemet. Igaz ez most Holló szem lesz.Holnap éjszaka odahaza fogadjuk a Baltimore csapatát. Nagyon nehéz találkozó elé nézünk. Minden összecsapás a csoport riválissal egy kisebb háború, ráadásul most a vezér nélkül kell csatába indulni. Igaz egy nagy hiányzó odaát is lesz. Suggs már a szezon elején kidőlt. A kiváló passrusher hiányát meg is érzi a Ravens védelme. A csapat 0-3-al szerénykedik jelenleg a csoport utolsó helyén. Ha valamikor el szeretnének onnan mozdulni akkor valamikor el kell kezdeniük nyerni. Reméljük nem most. Ben pótlására Vick lesz hivatott,gettyimages-4903318701 aki még nem játszott kezdőként meccset a Steelers színeiben. Nagyon nehéz dolga lesz egyből a legnagyobb rivális ellen csatába vezetni a sereget. Azonban azt gondolom, ha valamely csere irányító az NFL-ben képes lehet megnyerni ezt a találkozót, akkor pont az idén igazolt MV lehet az. Ne feledjük Batch apó is nyert már a Ravens ellen. Csak megfelelő game plan kell hozzá. Akkor térjünk is rá a kulcsokra. Az  Offense oldalon fontos lehet, hogy hogyan tudunk futni. A Ravens védelme átlagban 84 yardot enged haladni a földön (A mi védelmünk 87, 3 yarddal áll) vagyis Bellnek és DAW-nak a maximumot kell kihoznia magából ahhoz, hogy támogatni tudják a légi játékot. Vick keze alkalmas a nagy és pontos passzokra, a játékostársak megvannak hozzá, hiszen a liga legjobb elkapója és több tehetséges fiatal is van a keretben. Valamint ott van a rutinos Heath Miller is. Bellről ne feledkezzünk meg akivel a zónák közti rész nagyon hatásosan támadható. Vagyis a támadósor rettentően komplex és sokoldalú, ezzel az egységgel sikeresen vívhatjuk meg a csatát. Fontos momentum lesz, hogy ebben a rövid időben a fal át tudott-e állni a bal kezes elkapóra, hiszen az oldalváltás új kihívásokat, új feladatokat tartogat a fal szélein. A kérdéseinkre pénteken reggelre már megkapjuk a választ. A védelem, az előző találkozón nagyon jól teljesítettek a védők, magukhoz képest persze. AZt gondolom amit a nyitómeccs kivételével eddig nyújtottak az felülmúlja a szezon előtti várakozást. Ezt reméljük a csütörtök éjjeli összecsapáson is. Flacco nincs élete formájában eddig, de mint tudjuk egy Steelers-Ravens mindig más. Az Olasz csődör idén 4 TD-t dobott és 4 INT-et. Vagyis akár levadászhatunk tőle 1-2 labdát. 126 kísérletéből 82 volt sikeres, vagyis megállapítható, hogy jobbára a levegőben próbál a Ravens előrehaladni. Ez nekünk nem annyira jó hír, hozzátéve, hogy a fala tűrhetően megvédi a vendégek irányítóját. Idén 2 alkalommal tudták az ellenfél védői a földre vinni, azonban a gyenge pont Hurst, ott lehet a D line-nak keresni valója. Tuitt és Heyward  ha folyamatosan terrorizálja a karmestert akkor a sec-nek könnyebb dolga lehet és akár a labdaszerzések is jöhetnek. Ez eldöntené a találkozót. Tehát mindenki a TV elé pénteken hajnali 2 órakor. Aki nem szeretné egyedül nézni és megteheti az a VIII. ker-ben a Múzeum Körúton a Múzeum Cukrászdában megteheti. Azt se feledjétek, hogy holnap reggel már októbert írunk!

Top