Péntek hajnalban hosszabbításos vereséget szenvedett hazai pályán a Steelers. Nehéz bármi is mondani a mérkőzésről, hiszen bár a Steelers ezt a mérkőzést többször is megnyerhette volna, egy rendkívül indiszponáltan játszó rúgónak köszönhetően végül a Ravens örülhetett. Ráadásul míg a Scobee a 40 és a 49 yardos FG-t is mellé rúgta, a másik oldalon Tucker az 52 yardosat is magabiztosan bevágta. Így lehet mondani, hogy még mindig nem ért véget az év első mérkőzése óta tartó kicker saga Pittsburgh-ben. Na de nézzük sorban, hiszen Scobee bénázása csak a jéghegy csúcsa volt. Ami az offenset illeti, igazán azt lehet mondani, hogy hozták amit tudtak. Roethlisberger sérülése természetes módon nyomta rá a bélyeget a liga egyik legjobb offense-ére. Nem is lehetett azt várni, hogy Vick majd parádézni fog, egy számára teljesen idegen rendszerben. Ennek ellenére Haley taktikája egészen jól működött és kisebb hibákat leszámítva az offense nem okozott csalódást. Természetesen a második félidei 3&out-ok nem férnek bele egy ilyen mérkőzésbe, mint ahogyan az sem, hogy 4&1-nél valamint 4&2-nél eszement játékokat sikerül behívni. Most 11 napja van felkészíteni Vick-et, így azt gondolom, hogy ez lesz az igazi fokmérő, hogy mit vagyunk képesek elérni Big Ben távollétében. Ehhez komoly fegyvert, Martavis Bryant-et is megkapja majd Vick. Ami a védelmet illeti, egyrészt bennem van, hogy több esetben is nagyon könnyedén tudtak átjönni rajtunk, olyan esetekben is, amikor tudtuk, hogy csak a futás van nekik, másrészt viszont folyamatosán mentették az offense-t, labdákat szereztek, 4. kísérleteket állítottak meg, ráadásul mindezt úgy, hogy Shazier hiányával azért ők is egy jelentős fegyvert vesztettek el. Lehet azonban bízni ebben a védelemben, mert pl Tuitt második évére fantasztikus játékot mutat, Heyward sem gyengült tavalyi önmagához képest, de a secondary-ben is például Cockrell felnőtt a feladathoz és egy hibát leszámítva nagyon jól játszott. Önmagában azonban a védelemtől nem várhatjuk a meccsek megnyerését, mert attól azért még messze vannak, hogy igazán elit egység legyenek. Ehhez mindenképpen kell az offense, akik remélhetőleg a következő mérkőzéseken már összeszedettebben játszanak, jobban ki tudják a lehetőségeket használni. Úgyhogy csak fel a fejjel, mert bár igaz, hogy a liga egyik leggyengébb csapata ellen játszottunk és vereséget szenvedtünk, számos pozitívum volt a játékban. Ezek után csak annyit lehet kérni, hogy Scobee ne rúgjon többet labdába nálunk, mert ilyen teljesítményre bárki képes ezen a szinten. Go Steelers