Idén első alkalommal látogat a Steelers a nyugati partra. Egy több mint 6 órás repülőúton van túl a csapat és bár ezek a kirándulások nem szoktak túl jól sikerülni, most a 11 napos pihenő miatt jobb esélyeink vannak, mint általában. Legutóbb ki ne emlékezne rá, egy hosszabbításos mérkőzésen kaptunk ki a csoport-rivális Ravenstől. Több alkalommal is komoly esélyünk volt a győzelemre, de egy first down-al vagy egy field goal-lal kevesebbet csináltunk a szükségesnél, így a varjak hatalmas mázlival megszerezték első győzelmüket. Mi viszont kaptunk 11 napot nyalogatni sebeinket, illetve felkészülni a Chargers ellen. Szükség is volt ezekre az extra napokra, mert Vick és az első csapat elkapói, különösen Antonio Brown közti kapcsolat hiánya érezhető volt az előző mérkőzésen, így Brown hihetetlen sorozata (legalább öt elkapás és legalább 50 yard) megszakadt. Igaz, hogy Heyward-Bey játékára sem lehetett panasz, de azért nyugodtabbak lennénk, ha Brown felé több elkapható labda menne. Sajnos a hiányzó játékosok listája nem rövidült. Azt már tudtuk, hogy Big Ben játékára még optimista esetben is legalább két hétig nem számíthatunk, de nem javult Shazier vállsérülése sem, ráadásul a hét első edzésén, amikor végre Bryant is edzhetett volna Vick-el, rögtön megsérült a remek elkapó, akinek éppen csak lejárt a 4 hetes eltiltása. Nincs tehát szerencsénk, ugyanakkor erre nem panaszkodhatunk, mert a másik oldalon is van sérült bőven: Biztosan nem játszik majd a guard: Orlando Franklin, az elkapó Stevie Johnson, valamint a két kiegészítő ember, Craig Mager CB és Tourek Williams OLB. A LT King Dunlap játéka agyrázkódás miatt nem valószínű, őt majd a szintén kisebb sérüléssel bajlódó Chris Hairston pótolhatja majd. Több játékos, a SS Jahleel Addae, a két kezdő corner Brandon Flowers és Jason Verrett, a két remek elkapó Malcom Floyd és Jacoby Jones, a RG D.J. Fluker valamint a center Chris Watt állapota is kérdéses a mérkőzés előtt. A két OL ember és Jones ráadásul még a szombati edzésen is csak limitáltan tudott mozogni. Bár Vick és az elkapók közötti kapcsolat javítására most bőven volt idő, a mérkőzésen nem tudok győzelmet elképzelni Le'Veon Bell klasszis játéka nélkül.Ehhez persze az is adhat némi segítséget, hogy a Chargers ellen átlagosan 126,8 yardot futnak. Legutóbb például az elég gyenge futójátékkal rendelkező Browns futott kerek 100 yardot, de előtte a Vikes 163-at és a Bengals 175-öt. Bell már most 191 futott és 91 elkapott yardot hozott össze. A két csapat védelme hasonló mennyiségű yardot kap meccsenként. A hazaiak viszont már 110 pontot kaptak, szemben a mi 75 pontunkkal. És hogy a kaliforniai csapat védelme gyengélkedik, azt jól mutatja a második legkevesebb sack-et (5) gyűjtötték). A védőink már 14-nél tartanak. Csak Tuitt 3,5-et mutatott be eddig, amivel holtversenyben az 5. legjobb a ligában. Kettő sack-nél tart Heyward és Dupree is. A Chargers -2-es, mi pedig +2-es TO mutatóval vágunk neki a találkozónak. Amiben viszont előrébb tart jelenleg a hazai csapat, hogy 411 yardot tesznek meg mérkőzésenként. Rivers 1248 yardot passzolt, amivel vezeti az irányítók rangsorát ebben a szegmensben. Ráadásul 70% feletti pontossággal dobál, ami igencsak impozáns. Rivers impozáns számaihoz hozzátartozik, hogy 771 yardot elkapás után hoztak még az elkapói, ez az 1248 yardjának a 61,8%-a, aminél magasabb aránnyal csak Brees és Alex Smith rendelkezik. 8 TD és 4 INT messze a legjobb azok között a QB-k között, akiket már legalább 12 alkalommal vittek a földre. Ez lesz a mérkőzés egyik legfontosabb kulcsa, hogy vajon hogyan sikerül majd megvédeni Riverst. Csak négy olyan játékos van, akit több alkalommal sackeltek nála. A Chargers futójátékban eddig nem sokat mutatott. Gordon 50 yard körül hoz mérkőzésenként, a másik RB Woodhead pedig inkább elkapások után teljesít jól (12,7 yard/elkapás). Rivers legveszélyesebb célpontja Keenan Allen már 387 yardnál jár. Akire viszont most felhívnám a figyelmet az a TE Ladarius Green, akit 18-szor vett célba Rivers és abból 14 elkapás lett. Ennél nem sok jobb van a TE-ek között. A két csapat mérkőzésének végeredménye most teljesen kiszámíthatatlan. Ugyanúgy lehet egy sima hazai győzelem, ha nem sikerül Rivers-t féken tartani, mint egy vendéggyőzelem, ha Bell és a Steelers front 7 azt nyújtja amire igazán képes. Az viszont biztos, hogy a Steelers nagyon ritkán tud győzni a nyugati-parton, igaz viszonylag ritkán is kirándul erre.