Sima győzelem a bye week előtt

Összességében sima győzelmet aratott a Steelers, de bőven van mit mondani a mérkőzésről. A mérkőzés úgy kezdődött, ahogy vártuk. Mindössze egy-egy field goal-ig jutottak a csapatok, akik elsősorban a futások levédekezésével voltak elfoglalva. Mindkét oldalon a védelmek úgy voltak vele, ha Jones vagy Manziel passzokkal megver minket, ám legyen, de a futójátékot sikerült teljesen limitálni. Így hamar dobópárbaj lett a játékból, azonban a Steelers második drive-jának végén Landry Jones bal bokája aláfordult. Ami ez után történt, azt viccesen úgy tudnám jellemezni, hogy soha jobbkor nem jöhetett volna sérülés. De úgy alakult, hogy a back up QB éppen Roethilsberger volt, így hamar kiderült nem csak beetetés volt a FO részéről, hogy Big Ben már akár játszani is tud a hétvégén, egy héttel a súlyosnak látszó sérülése után. De idén valahogy nagyon megy nálunk a csere QB-knak. Ráadásul Jones és Manziellel ellentétben Ben passzolni is tud, így már kevés volt a futás elleni védekezés. A Browns azonban nem tudott váltani és ez meg is bosszulta magát számukra. Roethlisberger a mérkőzésen fel is állította az eddigi legjobb teljesítményt amit valaha back up QB bemutatott. 33-ból 22 passzkísérlete volt jó és 379 yardot szerzett. 3TD passza mellett még 1 INT rontja a statisztikáját. Ez volt a 13. alkalom, hogy Ben 370 yard fölé jutott pályafutása során, de ezúttal a legkevesebb passzból mutatta ezt be. 2009-ben szintén a Browns ellen 23 sikeres passzra volt szüksége még. Bryant 6 elkapásból 178 yardot és 1 TD-t szerzett, Brown pedig 10 elkapásból 139 yardot és 2 TD-t. Ezzel 2002 óta ők az első páros, akik 130+ yardot és legalább 1 TD-t hoztak. Akkor Ward és Plexico Burress volt képes erre a bravúrra. És ha már 2002, akkor említsünk meg egy negatívumot is. Az említett év óta nem volt ennyire rossz a 3. kísérleteknél a csapat. Tavaly még az ötödikek voltunk a ligában, igaz ez a rengeteg sérülés és QB mizéria, erősen befolyásolja ezt. Még egy érdekesség a régmúltból. 2004 volt az az év, amikor Big Ben aktív volt és egy sérülés miatt be kellett ugrania. Ez volt Ben első éve a ligában. Ebben az évben volt az utolsó olyan alkalom, hogy a Steelers ellen 15 vagy kevesebb yardot fussanak és a Steelers nyerjen. A Patriots-ot vertük akkor 34-20-ra. De térjünk át néhány gondolat erejéig a védelemre. Tuitt és Heyward megint kiemelkedőt játszott. Tuitt már összesen 4,5, Heyward pedig 4 sack-nél jár, 2002 óta nem volt ennyire jó DE páros. Még egy utolsó statisztika Nix-el kapcsolatban. Ma volt karrierje első elkapása. A high school-ban még DT-t játszott. Csak így tovább... Jövő héten pihenőre vonul a csapat, így nyugodtan várhatjuk az összecsapásokat a wild card helyekért. Utána viszont a Super Bowl vesztesével játszunk idegenben. Most van időnk pihenni és regenerálódni, úgyhogy reméljük a csapat legalább ilyen formában tud visszatérni két hét múlva.

Top