Óriási küzdelem után végül vereség a Seahawkstól

Nehéz szavakba önteni, és főként nyugodtan, elfogulatlanul nyilatkozni egy ilyen mérkőzés után, ezért is váratott ez az írás eddig magára. Ez az este tipikus példája volt annak, amikor a világon semmi nem jön össze, kivéve a sérülések és hibák, mert azok viszont nagyon jöttek. Ha azt mondanám: Big Ben 456 passzolt yard, azt gondolnánk, minden rendben. Csak sajnos ezekből csupán 1 TD passz, viszont 2 INT is jött össze. Az O ismét jó formáját hozta, mint ahogy az el is várható tőlük, azonban a hibák akkor jöttek, amikor legkevésbé kellett volna. Elsőként a fake FG. Vitatkozni lehet arról, hogy hibás döntés volt-e, vagy sem. A magam részéről rossz hívásnak tartottam, hiszen pont ugyanúgy 2 yardot kellett volna megtenni, mint a 2 pontos kísérleteknél, amiket idén előszeretettel vállalunk be. Ha ezekben a helyzetekben elég jónak tartjuk a támadóinkat, akkor a mostani szituációban is Big Bennek kellett volna felállnia. Másrészt passzhívás: a lehető legrosszabb, amit tehettük, egy erőtlen, és ívelt passz, ráadásul Villanuevára, csereirányítóval, persze hogy könnyen leszedi az ellenfél. Ebben a helyzetben Big Bennel felállva, nem trükközve vagy egy lapos erős passz, vagy egy futás lett volna a megfelelőbb döntés. Illetve ennél még egy hosszú passz is jobb lett volna, mivel ha azt vadássza le a Hawks secondary, ott legalább több emberen keresztül kellett volna visszahordani a labdát, és kisebb az esély egy TD-re visszahordásra. A másik nagyobb hibás edzői döntés az utolsó FG-unk volt, amikor viszont neki kellett volna menni a negyedik kísérletnek. Ha sikerül, ha nem, utána a D-nek ugyanúgy meg kellett volna állítania a Seattle Offense-t, így viszont esélyt sem adtunk magunknak a TD-re. Ha sikerült volna a 4. kísérlet, vezetünk, ha nem, akkor Wilson beszorított pozícióból jött volna, ahonnan viszonylag könnyebb megállítani az ellenfelet. Nálam szintén téves edzői döntés a rengeteg hívott passzjáték, és semmi futás, hiszen az elején nem is működött olyan rosszul. Persze Big Ben elit irányító, és még egy Seahawks secondarytól sem kell feltétlenül megijedni. Ettől még tény, hogy ennyire sok passzkísérlettel, ilyen CB és S sor mellett bizony esélyesek az INT-ek. Persze H. Miller kiesése áthúzta a számításokat, de ezt a helyzetet nem feltétlenül a futás teljes hiányával kellett volna kompenzálni. Persze ettől még ezek a passzok jól működtek, csak mint láthattuk, a sok kísérlet hozta magával a potenciális hibalehetőségeket, amit a Seattle ki is tudott használni. Meg kell dicsérnünk még a Steelers secondaryt, aki olyan figyelmesek voltak, hogy tökéletes születésnapot kerekítettek R. Wilsonnak, ugyanis 5 TD passzt engedtek neki mindamellett, hogy szinte egész mérkőzés alatt 4-5 passzkísérletük elég volt ahhoz, hogy az Offense-ük átjusson az egész pályán. Most már sokadszorra merül fel a téma, hogy a Steelers secondary nem megfelelő szint. A hiányosságok mindig jelen voltak, csak közben jöttek a TO-k is, amik árnyalták a helyzetet. Az én véleményem szerint a rossz sec-et egy megszerzett INT sem ment fel, mert egy TO nem feltétlenül a D játékos erősségét mutatja, az esetek felében inkább a szemben lévő irányítók véletlen hibáit. Egy biztos, valamilyen megoldás szükséges ezeken a posztokon, ha komolyabb PO tervei vannak a csapatnak. Egy kis szerencse is jól jönne a későbbiekben, láthattuk, mennyire nem jött össze most semmi, a 2 videós eset, és ott vannak még Bryant majdnem elkapásai is, amik máskor 10-ből 10-szer megvannak. Most még nincs veszve semmi, esélyesek vagyunk még WC helyre, azonban hibázni már nem nagyon lehet. És végül, nem túl elegáns, nem túl szakmai, de nem bírom megállni a témát. Igen, a játékvezetés. Nem vagyok, nem is voltam annak a híve, hogy bármikor is a bírókat hibáztassam egy esetleges vereségért. Most sem teszem, ezernyi kulcs lett volna a győzelemhez. Azonban attól még szomorú tény, hogy a játékvezetés pocsék. Nem csak most, nem csak ezen a mérkőzésen. Szerintem elfogadhatatlan, hogy lehetőséget adnak arra, vagy hogy felmerülhet az a kérdés, hogy valaki a bírók miatt kapjon ki. Egy játékvezetés nem hibázhat ennyit, és ekkorákat. Igen is tartom magam ahhoz, hogy ilyen sok hiba akár megfordíthat egy mérkőzést. Nem tudhatjuk, mi történt volna rendes játékvezetésnél, azt viszont tudom, hogy már az régen rossz, hogy ilyen egyáltalán felmerülhet. Minden csapat megérdemli a rendes játékvezetést, és minden csapat megérdemli, hogy tisztességesen nyerjen, vagy éppen veszítsen. A játékosok, akik minden nap kőkeményen edzenek, az edzők, akik dolgoznak a csapatért, a nézők, akik megveszik a jegyet, és azok, akik leülnek a TV elé... Mindenki megérdemelné a rendes játékvezetést, és botrányosnak tartom, és tiszteletlenségnek mindenkivel szemben, akiket most felsoroltam. Már ez a sok figyelmetlenség is elfogadhatatlan lenne, de előfordul, hogy rosszul alkalmaznak, elfelejtenek szabályokat, belefújnak helyzetekbe, ahol szabad játéknak kellene lennie. Egy tisztességes vereséget bármikor el tudok fogadni, és elfogadom majd mindig is, de egy rossz játékvezetést, azt nem, és senkinek sem kellene. Láttam már erre megoldást filmekben, sorozatokban, kíváncsi lennék, egyszer betelik-e a pohár valamelyik csapatnál, és lesz-e elég tökös bárki is, hogy tegyen valamit.

Top