Fontos győzelem a csoportrangadón

A hazai csapattal ellentétben mi derűs reményekkel várhattuk a találkozót. A Ravens egy három mérkőzéses kudarc szériából érkezett, míg mi két mérkőzést nyerve immáron a csoport éléről tekintgethettünk hátrafelé, illetve előre, hogy éppen ki is a következő ellenfél. Egy perces megemlékezéssel kezdődött a találkozó, az elmúlt heti pittsburghi tragédiáról Baltimore csapata, városa is megemlékezett, le a kalappal. Ez is mutatja, hogy ez a rivalizálás sokkal inkább szól a másik elismeréséről, mintsem utálatról (vs Bengals). Flacco báró és kompániája kezdhette a találkozót, akik egy Andrews által elkapott labdával úgy tűnt meg is tudnak indulni, azonban gyorsan világossá tettük, hogy nem sikerül a pontszerzés az első drive-ból. Puntjuk után joggal bízhattunk benne, hogy mi legalább FG távolságig eljutunk. Conner meseszerűen kezdte a találkozót, elkapással, sikeres futójátékkal jelentkezett, olyannyira, hogy körülbelül az első drive-ban bemutatott egy darab futásával meglépte azt a határt, amelyet az első találkozásunkon négy negyed alatt kapart össze (19). Ezután azonban nekünk is muszáj volt a punthoz nyúlni, 4 & 6-nál támadósorral felállva már-már arra gondolhattunk, hogy Tomlin valami gyorsítóhoz nyúlt, ekkor azonban Ben hátratipegett, és elsüllyesztett egy 27 yardos puntot a baltimore-i 18-asra. Rég láttunk ilyet irányítótól, de nem ez volt ezen az estén az egyetlen "classy move". [video width="1280" height="720" mp4="http://steelers.hu/wp-content/uploads/2018/11/Ben-Roethlisberger-Punt-vs.-Ravens-NFL-Highlights.mp4"][/video] Jöhetett újra a Ravens, akik a második támadó sorozatukban egy szokásosnak mondható Chris Moore elkapással meg is érkeztek a térfelünk felére. Ezután Alex Collins futásával a 10 yardost is elérték, ott azonban megállt a tudomány. Hilton újfent remekül védekezett a nála cirka két fejjel magasabb tight enden, Andrews-on, majd harmadikra Flacco olyannyira megzavarodott a két QB-s felállástól, hogy nem vette észre a balról jobbra átfutó, majd 6 yardot előrecsoszogó, egyébként teljesen üresen hagyott Lamar Jackson-t, hogy inkább túldobta a labdát az endzone-on, megmentve minket a hat ponttól. Helyette lett belőle három. 3-0 Az ellentámadásból eredő pontszerzéstől már nem kíméltük meg a hazaiakat, Conner 7 yardra a célterülettől kapott egy passzt Bentől, amit TD-re váltott, megszerezve első elkapott hatpontosát a szezonban. 3-7 A második negyed elején aztán újfent 75 yardon keresztül meneteltünk, mikor 6 yardra a céltól Brown kapott labdát Bentől, az első védőt egy testcsellel maga mögött hagyta, majd szinte besétált újabb hat pontért. 3-14 [video width="640" height="360" mp4="http://steelers.hu/wp-content/uploads/2018/11/hd-Steelers-Nation.mp4"][/video] [video width="640" height="360" mp4="http://steelers.hu/wp-content/uploads/2018/11/hd-Steelers-Nation-2.mp4"][/video] A Baltimore következő támadásában egy Edmunds DPI-t kihasználva könnyedén sétálhatott előre 33 yardot, hogy aztán újfent csődöt mondhasson a vörös zónában. 4 yardra a góltól, újra jöhetett a 3 & 2, Jackson egyelőre csere QB futását azonban megölte Hilton -2 yardon. Újra csak FG 6-14 A második negyed végén még mindkét csapat tett egy kevésbé elhatározott kísérletet a pontszerzésre, azonban minekutána egyiküknek sem "sikerült" eladnia a labdát, jobbnak látták ha nyugovóra (szünetre) térnek. Félidő tehát 6-14 Félidei fun fact: A Steelers az egyetlen csapat az idei szezonban, amelyik még nem állt vesztésre a félidőben, reméljük ez annyiban módosul, hogy a szezon végéig a meccsek végén nem állunk majd rosszabbul pontokban ;) A második félidőt mi kezdhettük, ennek megfelelően egy tökéletes, közel 8 és fél perces (!) drive végén Ben vetődött be 2 yardról egy TD-ért. Boswell azonban mellérúgta az extra pontot. 6 -20 John Elway személyében több mint két évtizede produkált olyat irányító, mint Ben ma. Passzolt TD, futott TD, punt :) Itt már érezhette a Ravens is, hogy akár még egy csúnya vereség is kinézhet, ha nem térnek magukhoz. Ennek megfelelően ők is megindultak a hat pontért, az első komolyabb 20 yardos passzkísérletet Andrews felé óriási bravúrral mentette Edmunds, azonban kicsit később az 1 yardos Collins futással már nem tudtunk mit kezdeni. 13-20 Nem sokkal később a sackekben a liga krémjéhez tartozó csapatok a Steelers révén (Williams és Dupree) a harmadik negyed végén elkönyvelhették az első sacket is a mérkőzésen, melyet ezután sem követett sok. Az utolsó játékrész elején aztán egy Roethlisberger futás után sóhajthatott több ezer pittsburghi néző. Ben nyargalását ugyanis egy kicsivel nagyobb sebességgel a nála csöppet nehezebb védő is lekövette, majd hátulról magát az irányítóra vetve elég csúnyán maga alá sikerült őt juttatnia, aki a vállára esve jó pár percig ápolásra szorult, és a földön is maradt. Ezen a ponton jött be Joshua Dobbs, aki mintha mi sem lenne természetesebb, a konzervatív futás callt kikerülve 22 yardos passzt tolt két védő közé Jujunak, megszerezve ezzel a first downt. [video width="1280" height="720" mp4="http://steelers.hu/wp-content/uploads/2018/11/Dobbs-throws-first-regular-season-pass-of-career.mp4"][/video] A következő playben aztán újra Roethlisberger irányíthatott, James-nek ki is osztott gyorsan egy elkapással és szerzett yardokkal fűszerezett 51 yardos átadást. Ezt a támadást egy 29 yardos Boswell mezőnygóllal zártuk. 13-23 A Baltimore ezúttal egy Sensabaugh által elkövetett DPI által is jöhetett előre, azonban a mezőnygólnál ők sem voltak jobbak, 16-23-ra alakítva ezzel az állást. A hátralévő percekben sok érdemleges már nem történt, maradt is ez a végeredmény. Összességében megérdemelten nyert a Steelers, bár elég frusztráló mérkőzés volt, annak fényében, hogy hiába érezhettük végig azt, hogy ma sokkal jobbak vagyunk, valahogy mégsem tudtunk annyira elszakadni, hogy az megnyugtatóvá válhasson. A kritikusabb pillanatokban felléptünk, példának okáért 16-ból 10 harmadik down-os kísérletet sikerült elsőre váltani. Összességében sokkal több 1st down-t szereztünk (26 vs 15), egész egyszerűen ma mindenben a hollók fölé nőttünk. Kiemelendő egyéni teljesítmények: Roethlisberger - 270 yard, 2 TD, 1 futott TD, punt ;) Conner - 107 futott yard, 7 elkapás, 56 yard, TD Sean Davis - 9 solo szerelés Hilton még mindig hasít, Watt és Dupree szépen kényszerítette általában vert helyzetbe a két tackle-t, Juju fontos elkapásokkal jelentkezett. Conner közben az első játékos lett a Steelers kötelékében, aki az első 8 mérkőzésen 10 touchdown-t szerzett. Rövid heti felkészülés vár a csapatra, magyar idő szerint péntek hajnalban ugyanis prime time mérkőzésen a ritka jó formába lendülő Carolina Panthers gárdáját látjuk vendégül a Heinz Fielden.

Top