A Denvert fogadjuk a finishben

Lassan elérkezik az alapszakasz fináléja. Addig azonban a Steelers még sorsdöntő csatákat vív mag.Kezdjük mindjárt a most vasárnap este 22:25-től megrendezésre kerülő Denver ellenivel. A vendégeknél sajnos nem láthatjuk a pályán Payton Manninget. Ez egy részről sajnálatos, másrészről örvendetes. Egy jó formában játszó PM a liga legjobbja tud lenni. Idén azonban nem ezt láttuk tőle. Helyettese Osweiler egészen vállalható eredménnyel hozza le a meccseit. Igaz sokat szinte nem is kell tennie, hiszen a liga legjobb védelme áll a csapat rendelkezésére. Ez az egység mind a hátsó alakzataiban, mind a passzsiettetésben képes kimagaslóan játszani egy időben. Hatalmas veszély ez bármelyik támadó egységnek. Ilyen erős védelemmel nem néztünk még szembe, nem tesztelte a csapat tudását. Most viszont élet halál harc van. Mint tudjuk decemberben kezdődik a football, nekünk idén különösen. Amennyiben most bukunk akkor már az ellenfelek hibázása is kell a továbblépéshez. Nézzük egységenként: A támadóoldalon nincs olyan sérült, aki az elmúlt héthez képest ne játszhatna. A rosteren lévő állomány tulajdonképpen egészségesnek mondható. Nem zavarhatja tehát semmi az elkapók és De Will közös rombolását, Ben irányításával. Szükség is lesz az impresszív, de nagyon pontos játékra. Bennek a lehető leghamarabb szabadulnia kell majd a játékszertől, bár a fal, amint azt láthatjuk nagyon jól tart, és az idei sack-ek túlnyomórészt a túlzott kivárás miatt következtek be. Azt gondolom, a kiegyensúlyozottabb játékhívások lehetnek a kulcs, hiszen ha nem hitetjük el, hogy futunk, vagy ha az nem megy, akkor a védővonalat hátrahúzva az elkapóinkat nagyon jól kivehetik a játékból. A védelemben sincs igazi hiányzó, voltak kisebb sérülések, de mindenki játékra jelentkezik. Vagyis, a legjobbjaink "terrorizálhatják" a vendégek karmesterét. Szükség lesz a nagyon fegyelmezett, pontos játékra és a labdaszerzésekre. Azt érzem, hogy ezt a meccset csak az O nem tudja megnyerni. Nagyon kell a D játéka is a győzelemhez. Aki a jövő héten már nem dolgozik, vagy aki úgy gondolja nem késői, az a Neked csak Dezső nevű pub-ban nézheti együtt a találkozót a Steelers Nation tagjaival.

Top