Eljött amire senki sem várt

Igen, elérkezett az alapszakasz záró fordulója. Ráadásul számunkra, Steelers, egy igen fontos találkozóval. Az összecsapás nem csak azért fontos, mert hagyományosan csoport riválissal találkozunk, jelen esetben a Cleveland lesz az ellenfél, hanem azért is, mert ha nem sikerül győznünk akkor egészen biztosan elbúcsúzhatunk a rájátszástól. A győzelem esetén is szurkolnunk kell a Bills csapatának, akik velünk egy időben fogadják a Jets gárdáját. Nem lesz könnyű a találkozó, annak ellenére sem, hogy jelenleg nincs olyan csapategység amiben akár csak megközelítené a Browns alakulata a Steelers csapatát. A nyomás ami a csapaton van biztosan görcsösségben fog jelentkezni. Ha az elején sikerül jól startolni és pontokat feltenni a táblára, akkor az adhat egy kis nyugalmat és ez esetben egy nyugodt találkozó lehet a vasárnap esti. Azonban, ha az elején nem sikerül vezetést szerezni és esetleg a Browns valahogyan el tud jutni az endzone-ig, akkor egy nagyon kínkeserves találkozót látunk majd. A vendéglátóknál az utolsó fordulóban is irányító kérdés van, Johnny Footbal egy agyrázkódás miatt nem tudja vállalni a játékot. Rajta kívül még 3 játékos nem játszhat, hasonló okból. A WR Marlon Moore, CB Tramon Williams és az RB Glenn Winston biztosan nem öltözik be. Az LB Karlos Dansby lehet még az aki nem biztos, hogy játszik, ugyanis az utolsó edzésen nem tudott részt venni a gyakorláson. Vannak még listázott sérültek, de mivel a státuszuk Questionable,  Ők talán a vezetőedző rendelkezésére állnak majd. Persze ez csak egy nagyon vékony lehetőség. A Steelers csapatánál mindenki teljes értékű edzésmunkát végzett. Bryant betegséggel lett listázva, de azt hiszem ez nem fogja befolyásolni a játékát. Pittsburgh Steelers v Cleveland BrownsAbban egyet értünk, hogy egy olyan game plan kell amely megvalósítható és sikeres. Tudom ez nagyon közhelyes, de láttuk, hogy az elmúlt meccseken néha mégsem sikerült megvalósítani. A gyenge lábon álló futás elleni védekezés tudtában De Angelo Williamsnek nagy napja lehet. A biztos vezetés tudatában pedig még többet futhat majd a csapat RB-je. Természetesen Bennek használni kell a célpontjait, hiszen a rivális alakulat a levegőben sem különlegesen erős. Brown az este akár Franchise rekordot is dönthet. Az elkapott yardok rekordját (egy szezonban) sajnos a múlt heti gyenge meccs miatt szinte teljesen esélytelen, hogy megdöntse, ehhez azonban 317 yardot kellene elkapnia. Az azonban már biztos, hogy Julio Jones-al közösen bekerülnek a minden idők 5 legjobb elkapója közé, mind az egy szezonban bemutatott elkapás, mind az elkapott yardok tekintetében. Ez utóbbihoz Brown-nak még 75 yardot kell összekapdosnia az éjjel. Kicsit már a jövőre is tekintenék, ugyanis ha (persze ez nem történhet meg) nem sikerül bejutnunk a PO-ba akkor el kell gondolkodni, hogy a következő szezonra hol milyen poszton erősítsünk. Az LB és a secondary sorunk az ahol mindenképpen erősítésre lesz szükség. A most lezajlott és még lezajló Bowl meccseken számos olyan tehetséget láthattatok és láthattok akik egyértelműen célpontok lehetnek és akár a Steelers mezében is játszhatnak a jövőben. Nézzétek hát azokat a találkozókat és olvassátok a tudósításokat. A végére Lacinak és talán minden Steelers szurkolónak egy jó hír, a csapat Boykinnal számol mint kezdő Blake helyett. Aki teheti az menjen el a Neked Csak Dezsőbe és a Steelers.hu központi meccsnéző helyén biztassa a csapatot. Aki nem tud ott megjelenni, az a TV előtt odahaza tegye ugyanezt, és közben szurkoljon a Bills gárdájának. cameron-heyward

Top