Ezzel vége a szezonnak: Steelers-Broncos 16:23

A Bengals ellen vett sikeres akadály után a Steelers Denverbe látogatott, ahol a mérkőzés esélyese egyértelműen a Broncos volt. Ehhez képes abszolút korrektül helyt állt a csapat, sőt... De nézzük röviden, mi is történt: A játék rögtön egy Big Ben féle mélypasszal indult, ami ugyan sikertelen volt, de arra tökéletesen elégnek bizonyult, hogy biztosítsa az ellenfelet: "Köszönöm szépen, a vállam rendben lesz!" A Steelers szinte az elejétől dominálni tudott a denveriek felett, persze csak minimálisan, de azért jobb volt az acélvárosi alakulat. Ez főként a Broncos dropjainak volt köszönhető, illetve annak, hogy a Steelers D szinte tökéletes munkát végzett. Noha nem volt labdaszerzés, de a fal és a sec is jól dolgozott, és rendre sikerült megállítani a denveri támadóegységet. Emellett a Steelers Offense nem igazán karcolt, persze ez a sérültek miatt teljesen érthető és várható volt, de mindezek mellett azért viszonylag elfogadható játékot produkáltak a fiúk. Sajnos ez nem mindig mutatkozott meg pontokban, és ugye itt meg kell említenünk két bennmaradt FG-t is, amiről sokat lehetne vitatkozni az erős szél miatt, de mindenesetre utólag lehet, hogy máshogy kellett volna dönteni. Szintén a szélnek is volt köszönhető, hogy egyik oldalon sem született passzolt TD, csak 1-1 futott, bár az időjárási körülmények ellenére Big Ben 339 yardot passzolt, míg Manning csak 222-t. Az 1 TD Toussaint neve mellé írható, mint ahogy 1 fumble is, ami végül végzetes momentumnak minősült a mérkőzés során. Összességében elégedettek lehetünk, hiszen abszolút esélytelenként utaztunk el erre a mérkőzésre, és mégis derekasan helyt tudtunk állni. Ugyanakkor bosszantó is kicsit, hiszen a mérkőzés képe alapján még akár a győzelemre is lehetett volna esély. Mindenesetre a D a végére teljesen érthetően elfáradt, az O pedig sajnos nem tudott annyi pontot feltenni, hogy nagyobb különbség jöhessen létre. A mérkőzés összefoglalóját megnézhetitek videón itt. Ezután egy nagyon hosszú holtszezon következik, de mi addig sem hagyunk titeket hírek nélkül! Kövessétek a facebook oldalunkat, mert folyamatosan informálunk majd titeket átigazolásokról, draftról és minden egyébről, ami a Steelers háza táján történik. És persze addig is: GO STEELERS!  

Top