Steelers vs. Redskins

Kedd hajnalban megkezdődik végre. Hónapok óta erre vártunk, az elmúlt hetek előszezon meccsei talán nem csillapították, hanem fokozták a vágyat és az érdeklődést. Hogyan sikerült a holtidény? Az új emberek hogyan épültek be? Hogyan sikerült a felkészülése a régi embereknek? Ha nem is minden kérdésre, de sokra kaphatunk választ. A végső válaszra azért még várni kell. Tudom mindenki szinte ezt kérdezgeti "meglesz-e a hetedik". Biztos vagyok benne, hogy a csapat környékén mindenki ezt szeretné, ez a cél. Különben minek csinálnák. Hát nézzük az egységeket. Az irányító poszton nem és mégis volt változás. A kezdő természetesen Big Ben lesz. Reméljük sérülések nélkül. Landry Jones megmutatta, hogy 2. számú, de 3. számú szerepkörben sem igazán megbízható. Gradkowsky az üveg testével gyorsan kiesett a rosterről. Helyette új igazolásként egy újabb berger jött a csapathoz Zach Mettenberger. Én azt gondolom idővel a depth charton meg fogja előzni Jones-t viszont nagyon remélem, hogy nem fogjuk látni élesben játszani. Az elkapóknál mint tudjuk a 2. számú célpont egész szezonban nem állhat a stáb rendelkezésére, így a Brown, Wheaton, Coates, DHB, Rogers négyessel vághatunk bele a szezonba. Nem gyenge sor, de Bryant azért hiányozni fog. Az a plusz amit Ő tud Wheatonhoz képest is, lehet néha hiányzik majd. Az első találkozón azonban még Wheatont is nélkülöznie kell Bennek. A TE poszton a 83-as legenda visszavonulásával űr maradt. Jesse James nem ugyanaz a szint, lehet sosem lesz. Ez a csapatrész nagyon gyengének mutatkozik. Igaz leigazoltuk Greent a rutinos és kiváló TE-t Ő azonban a boka sérülése miatt egyenlőre nem lesz bevethető. A futóknál a képlet szinte a tavalyi szezonhoz hasonlít. Bell nincs, helyette DeWill kapja majd a cipeléseket. Ha azon a szinten oldja meg mint tavaly a feladatát akkor igazán nagy bajunk nem lehet az első fordulókban Bell hiányából. A fal a Villanueva, Foster, Pouncey, DeCastro, Gilbert sorral áll fel. Őket nem kell bemutatni. A szezon végén elengedtük Beachumot akinek a megtartására egyszerűen nem volt pénz a Ranger pedig egészen jól pótolta így nem is volt életbevágó a maradása. Ez a támadófal a liga egyik legjobbja, összeszokott és kellően rutinos, de még nem öreg. Biztos vagyok benne, hogy rajtuk nem fog múlni a sikeres szereplés. Rajtuk sem. Munchak edző pedig egy újabb holtszezonnal ,reméljük,  olyat tett velük amivel egy újabb szintet léptek. tamadok Nézzük a védelmet. A fal a Heyward-Tuitt kettős mellet az újonc Hargrave-el egészült ki. Itt álljunk meg egy kicsit. A Steelers híres arról, hogy a védelembe főleg újoncokat nem igen nevez meg kezdőként az első szezonjukban. Hargrave viszont valami olyat tett, vagy a vetélytársai olyat nem, amivel egyértelműen meggyőzte a stábot, hogy neki kezdenie kell az NT poszton. Igaz az NT poszt mostanában kicsit leértékelődött és egyre kevesebbet vannak fent a pályán. A linebacker sorban nincs igazán változás, a tavaly sem acélos egységet (az ILB részleg mondjuk jól teljesített) nem sikerült megerősíteni a szezon nyitányára. James Harrison egy utolsó évet még letol, bár már mondogatjuk egy ideje, hogy egy utolsót, viszont utána marad az űr. Jonesnak nem sikerült eddig megmutatni miért is volt első körös prospekt. A másik oldalon Moats, Chickillo-val rotálva egy kicsit talán ütőképesebbnek tűnik. Chickillóról a táborból kifejezetten jó hírek jöttek és az előszezon meccseken is jól mozgott. Az ILB részleg Timmons és Shazier rendben van, Ők ketten hozzák azt a magabiztos játékot amit tőlük várunk. Viszont Timmons sem lesz már fiatalabb, ott is lassan a pótlásról kell gondoskodni. Williams vagy Matakevich lehet megoldás a jövőben, de az a szint amit Timmons tud egyenlőre messze van mindkettőjük játékától. Bár Williams néha mutat jeleket, hogy kezd felnőni a feladathoz. És akkor a secondary, az az egység amely évek óta minden szakíró szerint a csapat achilles ina. Itt a CB állomány mondjuk azt, hogy nem az igazi.  Hoztunk a napokban egy volt első körös tehetséget, de azért neki még talán kell egy kis idő, hogy a sémákat megismerje. J. Gilbert a Brownsban nem tudta megmutatni mit is tud valójában. Kíváncsian várom én személy szerint, hogy itt Pittsburghben tud-e villantani valamit. A kezdő sípszónál így tehát a tavalyi nem túl biztonságos Gay-Cockrell duó védi majd  széleket, persze a mai modern fociban van hogy több CB is a pályán van. A Safety páros Mitchell és Golden lesznek akik bár rutinosak, mégsem a liga elitjében tanyáznak tudásban. Azért bízzunk abban, hogy egy újabb holtszezon egy kicsit javított a teljesítményükön. vedelem   Mindent egybe véve nem lettünk esélytelenebbek mint tavaly és biztos vagyok benne, ha a sérülések elkerülik a csapatot akkor a végén nagyon közel kerülhetünk Houstonhoz. A találkozón nem játszik: cornerback Senquez Golson (foot), running back Roosevelt Nix (back) és a  center Cody Wallace (knee) valamint a már említett  Markus Wheaton (shoulder). A másik oldalon is lehet hiányzó. A running back Matt Jones, rookie receiver Josh Doctson, defensive end Kendall Reyes, nose tackle Kedric Golston és a  guard Spencer Long játéka kérdéses még. Golston az utolsó edzésen nem is vett részt.

Tehát hajnali 1:10 perckor útjára indul a minket Steelers szurkolókat a legjobban érdeklő találkozón is a labda. Aki csak teheti ébredjen fel és nézze élőben, hiszen olyan régen várunk már erre a pillanatra. HERE WE GO STEELERS!!!    

Top