AFC North, kezdődik!

Steelers – Bengals    magyar idő szerint 09.18 vasárnap 19:00h Sport 2 Mintha csak egy napja történt volna, hogy az első fordulóban a döcögő első negyed után a csapat kollektívan (mindenki hathatós közreműködésével) kétséget sem hagyva nyert Washingtonban. Felocsúdni sincs időnk (nem is akarunk), máris itt az első vérbeli rangadó. Steelers – Bengals a Heinz Fielden. AFC North futball a javából. Bár még nagyon az idény elején járunk, a Bengals utóbbi években tapasztalt erős idénykezdetét nagyban meggátolhatjuk a győzelemmel, s talán vissza is vethetjük, hiszen nem ígérkezik túl könnyűnek a következő három-négy forduló sem számukra, sorrendben DEN, MIA, @DAL, @NE . Tavaly mindkét csapat idegenben villogott (2 Pittsburgh W Cinciben, 1 Bengals W nálunk). Talán senkit sem kell emlékeztetni a két csapat legutóbbi találkozójára, mikor is a playoffban, a wild card körben, Cincinnatiban futottak össze a felek. A végletekig kiélezett meccsen az utolsó két percben Vontaze Burfict és Pacman Jones szabálytalanságainak következtében field goalig jutott a Steelers, melyet értékesítve jutott a következő körbe.  BENGALS - Ezen a ponton azt hiszem rá is térhetünk a Bengalsra. Burfict a Brown-nal szemben elkövetett brutális szabálytalanságának következtében kihagyja a mérkőzést. Ezt persze nem bánjuk, hiszen azért az egyik legjobb belső LB a másik oldalon. Ami még a hiányzókat illeti, Tyler Eifert TE a Jets elleni első meccsen nem játszott, sőt a héten sem edzett boka sérülése következtében. Biztosan nem lép pályára két olyan újonc játékos sem, akiket a Steelers is figyelt: DT Andrew Billings, és CB William Jackson.  A többiek hellyel-közzel egészségesek, Andy Dalton QB is, aki a tavalyi playoff meccsen ujj sérülése miatt már nem játszhatott. A Bengals első, New York Jets elleni győztes mérkőzésén 366 yardot passzolt, 1 TD, 1 INT a neve mellett. AJ Green WR is bombaformában kezdte a szezont, 12 elkapása volt, 180 yard, 1 TD. Nagyrészt Darrelle Revis elit (de már kicsi idősebb) CB mellett, ami azért órási szó. Említést érdemel még egy új elkapó, Brandon Lafell WR 91 yardja, illetve az, hogy mind futva, mind passzolva szereztek egy-egy touchdownt. Ültek a passzok, és a PASS DEF is rendben volt. Ellenben a futás, és a futás elleni védekezés…  A földön mindösszesen 57 futott yardra futotta, ami a Jets elit védőfala ellen sem sok azért. Jeremy Hill RB és Giovanni Bernard RB is a pályán lehet a Steelers ellen, reméljük hasonló eredménnyel zárnak. A Jets ellenben kitett magáért, 152 yardot futottak, a Bengals DEF nem nagyon tudta feltartóztatni őket, így majdhogynem menedzselni is tudták a győzelmüket, azonban Nugent utolsó perces mezőnygóljával kicsikarta a győzelmet a Cincinnati. Ami még szót érdemel, az a csapat támadófala, akik nem kevesebbszer, mint hétszer engedték a Jets-nek, hogy sackelje Daltont. Ez azért meglehetősen nagy szám.  STEELERS - A Pittsburgh oldalán sajnos sokkal több a mérvadó hiányzó. Íme a lista: Bryant WR egész évet kihagyja, Bell RB eltiltva, Green TE, Nix FB, Wallace C, Golson CB és Dupree LB sérült. Ők azok akik biztosan nem lépnek pályára. több kiváló támadó játékos, és ígéretes védő. A napról napra vizsgált sérülteket nézve az első meccset kihagyó Wheaton WR  nagy valószínűséggel játszhat.  Shazier a Redskins meccs második félidejében nem tért vissza a pályára, folyamatosan vizsgálják a térdét, hét elején még nem edzett, aztán már limitáltan igen, a legutolsó edzésen teljes értékű munkát tudott végezni így bizakodhatunk. Bízzunk benne, hogy ott lehet a LB sorban Timmons mellett. Aggodalomra ugyanakkor semmi ok, támadásban biztosan nem maradunk tűzijáték nélkül. Adott a remek formában lévő fal, Ben, AB, Williams és most már Wheaton is. A Bengals ellen sokat tehet majd a győzelemért a draftolatlan újonc Eli Rogers slot WR pozícióban, Sammie Coates WR, illetve a tight endek, valószínűleg Jesse James-el a kezdőben. Big Ben 3 TD, 1 INT kombinációval nyitott, AB 2 touchdown-nal, Williams is futott 2 TD-t. Muszáj megemlíteni, hogy DeAngelo 33 évesen, Bell eltiltását követően újra remekül tölti be az első számú futó szerepét. Pouncey C vezetésével a fal remekül nyitja az utat a futónak, és remekül védi az irányítót. A Redskins ellen csupán egy sack-et engedtek, hasonlóan parádés teljesítményre lesz szükség most vasárnap is. Biztosan számíthatunk több remekbe szabott figurára, melyből reméljük több TD is születik. A hétfői rangadón láthattuk, hogy a védelmet sem kell félteni. A futás elleni védekezés úgy tűnik idén is rendben van, Heyward és Tuitt mellett Hargrave, Matthews, és McCullers is sokat tehet ennek fenntartásáért. A pass rush kicsit hiányzott az első meccsen, Heyward önkritikusan meg is jegyezte a meccs után, hogy szenvedtek, többet kell nyújtaniuk. A Bengals ellen erre lesz lehetőség, és ami azt illeti, muszáj is fejlődni ebben a tekintetben, a Washington ellen ugyanis nem sikerült sacket kierőszakolni. A linebacker sorban Timmons, Shazier, esetleg Williams kezdhet. A secondary igazi próbatétel elé néz AJ Green és csapatával szemben. Reméljük az újonc Artie Burns első körös corner a special team-en kívül is bemutatkozhat, és segítségével azért sikerül majd venni az akadályt. Az első meccsen remekül játszó, több szerelést is bemutató Sean Davis szintén első körös corner/safety jó játékára ismét szükség lehet, biztosan lehetősége nyílik majd a Bengals ellen is igazolnia kiválasztásának helyességét. Összefoglalva, kulcskérdés lehet, hogy működik majd a két támadófal, az irányítók, futók mennyire tudnak komfortzónába kerülni. Fontos lesz a labdaszerzések száma, melyet Tomlin, és Butler edző is mindig kiemel. Biztosan egy kemény, ütközésekkel, (zászlókkal tarkított) meccs lesz, pont olyan amilyet várunk egy ilyen rangadótól.  201511015pdsteelerssports11-1 Talán mondanom se kell, hazai pályán győzelmet várunk! Szurkoljuk ki együtt, akár otthon, akár közösen!  Az ehhez hasonló ütközésekből biztosan nem lesz hiány ;) Hiszen tudjátok, THIS IS THE AFC NORTH…

Top