Ben 6-0 bárki más a Heinz Fielden Prime time meccsen

Joggal reménykedhetett mind a két csapat egy sikerben ezen az estén, hisz amíg a Carolina egy ötös, a Steelers egy négy mérkőzéses győzelmi sorozatot lovagolt éppen, amikor tegnap este találkoztak. Cirka 5 perc alatt azonban kiderült, hogy ezen az estén nem lehet más célja a vendég gárdának, csak a tisztes helytállás. Muszáj megemlékeznünk arról a tényről, miszerint ezt a hazai TNF meccset választotta a Steelers az éves Salute to Service megemlékezésnek. Az amerikai hadsereg katonái a mérkőzés előtt felálltak az endzone szélére, a gólvonalra, majd a terrible toweleket lobogtatva várták a mérkőzés labdát, mely ejtőernyőn érkezett a Heinz Fieldre. Mindezt Robi barátunk jóvoltából írhattuk, s tapasztalhattuk meg, aki a helyszínen követte figyelemmel az egész találkozót (Robi, te piszok mázlista :)) A találkozót a Panthers kezdhette, az első driveból idén először sikerült is touchdown-t szerezniük McCaffrey elkapásának hála. Ezzel a nagyjából 4.30 perces, 75 yardos drive-val szinte minden puskaporát el is lőtte a Carolina. 7-0 Közvetlenül az "ellentámadásból" Roethlisberger egy kiváló passzal találta meg Jujut, aki ezzel 75 yardos TD-t szerzett, rögtön az első hazai drive első játékából! 7-7 Ez olyannyira megzavarhatta a jó Superman-t, hogy a kirúgás után az üresen hagyott TJ Watt nyomásgyakorlására, s majdnem elért safety-jére egy újoncoktól is megirigyelendő pick6-et dobott Vince Williamsnek, ezzel 13 másodperc alatt átadva az előnyt a hazai gárdának. 7-14 Amely nem sokkal később tovább növekedett, Conner középső futása után. Az eredményjelzőn ekkor már 7-21 állt, s nem igazán voltunk még csak a félidő felénél sem. Tudtuk, vártuk, hogy két bombaformában támadó csapat csap majd össze, azonban az első negyedbeli 28 pont azt hiszem mindenfajta elvárást túlteljesített. A második negyedben aztán egy engedett field goal, majd egy életképes támadás erejéig újra életre kelt a Panthers, Newton passzait Greg Olsen, McCaffreys kapták el, majd szinte lemásolva az első TD-jüket újra közelebb férkőztek. 14-24 Közel sem volt azonban itt vége a félidőnek, nem tűrhettük, hogy csak úgy 10 pontosra apadjon az előny, Brown minden rutinját, ravaszságát kihasználva csapta be Donte Jacksont egy 53 yardos hatpontos elkapás képében. 14-31 A harmadik negyedben aztán egy újfent megirigyelhető sormintát nyújtott a gárda, először McDonald szerzett újabb elkapott touchdownt, majd a Carolina gyors leparancsolása után Jesse Jamest is megtalálta Big Ben, hogy aztán az ezt követő kirúgásból Nix és Chickillo révén előbb kierőszakoljuk, majd megszerezzük a fumblet. Itt jött aztán a mérkőzést alighanem véglegesen lezáró Samuels TD, amivel a Steelers el is érte az 52 szerzett pontot, a harmadik negyed végére!!! Ezután a Panthers még becsületből igyekezett volna előre jönni, McCaffrey újabb TD-jével azonban csak az eredményt kozmetikázhatták. https://twitter.com/i/status/1060943325602045952 Könnyű dolgom van a legjobb teljesítmények kiemelésének terén, hiszen nem mindennapi teljesítménnyel álltak elő a csapat vezérei, mindenki szinte hibátlanul tette a dolgát. A védelem folyamatosan terror alatt tartotta Newtont, aki alig dobhatott kicsit sem szorongatott helyzetből, futásokra pedig saját magához mérten szinte nem is vállalkozott. Watt, Dupree, Heyward és Tuitt révén szinte mindig ott voltunk az arcában, nem is csoda, hogy ötször sikerült sackelni (Heyward 2, Watt-Dupree-Williams 1). McCaffrey hiába szerzett három TD-t, Connerrel ellentétben neki még elég sokat kell fejlődnie a blitzek felvételének terén (bár igaz, ha mindig egy Heyward méretű ellenfél jön szembe, akkor vajmi keveset ér a gyakorlás). A secondary labdát ugyan nem szerzett, de Haden nevét például egyáltalán nem is hallottuk a mérkőzésen, ami mindig jó, ha egy kezdő cornerről van szó, szinte meg se próbált felé szállni a labda. Bostic és Williams hozta a megszokott iparos munkát, remekül segítettek a futójáték megállításában, Williams pick6-e pedig kiváltképp megsüvegelendő. A special team labdát szerzett, Boswell 7/7 extra pontot rúgott be, illetve egy 50 yardos mezőnygólt, ami idén nála az abszolút beremegést jelentette eddig. Támadó oldalon csak szuperlatívuszokban beszélhetünk a gárda mai teljesítményéről. Fichtner remek játékhívásai nagyon üdítőek voltak egy-egy tavalyi random Haley meccs után, az O-linera egyszerűen nincs szó. Az egyetlen sacket is Julius Peppers tudta szerezni, akinek azért már jó pár évnyi rutin van a lábában, szüksége is volt minden egyes eddigi játékpercében felszedett XP-re, hogy azt véghezvigye. Conner, Ridley és még Samuels is jó pár játékban futhatott üres lyukakon, remekül játszottak mind a hárman. A mérkőzés előrehaladtával még a pihentetésre is jutott idő. Brown, Smith-Schuster, Switzer remek elkapásokat mutattak be, csak úgy mint McDonald vagy James a hatpontosoknál. Nagyban megkönnyítve ezzel az ihletett formában játszó Roethlisberger dolgát, aki alighanem még úgy is a hét támadója lesz AFC oldalon, hogy a többi gárda még pályára sem lépett. Ben esélyt sem hagyott a Panthers elkalandozó védelmének, 25-ből 22 passza volt jó, 328 yard értékben, 5 TD passzt osztott ki, mindet különböző elkapónak, ezt 158,3-as, TÖKÉLETES qb ratinggel. Mindezt megfejelve még 27 futott yardot is tett a közösbe, ha kellett egy jó stiff armmal tolva el a védőfalembert maga mögött. Eric Reid nem is tűrhette tovább az egészen kiváló teljesítményt, s egy late hit képében el is intézte magának a kizárást a mérkőzésről. A mérkőzés összefoglalóját itt tekinthetitek meg: https://www.youtube.com/watch?v=D-Jl59KWXSk Mindenkinek nagyon nyugodt meccsnézést kívánok a hétvége további részére! :)        

Top