Hibátlan győzelem

14500635_10154700449084905_4713297317625081690_o A múlt heti Eagles elleni vereség után mindenkiben felmerülhettek kérdések. Ennyire képes a védelem? Biztos olyan jók az elkapóink? Big Bennek vajon hány homály meccse lesz? Ezekre, és további felvetésekre volt hivatott választ adni az e heti Sunday Night Football, ahol a Heinz Field-re az a bizonyos Kansas City Chiefs látogatott, akik csak az előző héten 8 (!) turnovert erőszakoltak ki a Jetsből. A mi oldalunkon a kellemetlen, és történelmi vereség után páran ugyan kihagyásra kényszerültek, de végre eljött ez a játékhét, mikor is Le’Veon Bell visszatérhetett jól megérdemelt helyére, Ben mögé. A Chiefs két jó passzal kezdte a mérkőzést, majd azután momentumuk sem volt. Az első negyedben 2 labdaszerzést (fumble, interception), három TD-t, QB pressure-t és Steelers hengert láthattunk. 22 megválaszolatlan pontot sikerült feltenni a táblára pusztán az első 15 percben, ami franchise rekord. Labdaszerzések után szinte egyből jött is a TD, sorrendben Heyward-Bey, majd Brown és újfent Brown kapott el szebbnél szebb, hol hosszú, hol rövid passzokat Big Bentől. Roethlisberger ma azt hozta, amit minden meccsen remélünk, és talán már el is várunk tőle. 300 passzolt yard, 5 TD passz, 4 különböző elkapónak. Összesen 27 kísérlet, 22 sikeres átadás, 9 különböző célpontnak. Kis híján tökéletes QB rating. A védelem remekül tartóztatta fel a néhol kicsit meginduló Kansas-t, az első félidőben végig FG távolságon kívül tartva őket. Jöttek a sack-ek is a mérkőzés folyamán, az eddigi három meccsen összesen egy árva földre vitelt jegyző védelem ezúttal négyszer zsákolta be Alex Smith-t, ezek közül háromszor Cam Heyward. Továbbá ő volt az, aki blokkolt egy passzt is, melyet az interception-t megszerezve Jarvis Jones az ellenfél 10 yardosáig hordott vissza. Ő is és Tuitt is remekül oldották meg a front-ot, a Shazier helyén játszó Williams pedig mindenhol ott volt, összesen 13+2 tackle-vel egyszerűen fáradhatatlanul szerelte a labdás vendégjátékost. Közvetlenül a félidő előtt volt egy halovány reményű mezőnygól kísérlete a Chiefs-nek, azonban 48 yardról, esőben Santos a kapufa külső élére küldte a lasztit. Ez egy nagyon sovány vigasz lehetett volna a vendégeknek, hisz ekkor már egy újabb remek passz után, Jesse James TD-jével már 29-0-ra vezetett a Steelers. Történelmi első negyed, és félidő után attól tarthattunk unalomba fullad a második félidő, sok futással, az óra lepörgetésével. Ám a csapat nem állt le, még két TD-t szereztünk a második félidőben. Előbb Wheaton köszönt be egy 30 yardos TD elkapással, majd az utolsó negyedben Bell teljesítményét megkoronázandó, DeAngelo Williams futott az endzone-ba közvetlen közelről. Az utolsó negyedben aztán kétszer a Kansas is eljutott touchdown-ig, de addigra sok kérdés nem maradt, lévén 36-0-nál érkezett az első vendég TD… Végeredmény: Kansas City Chiefs - Pittsburgh Steelers 14 - 43 Pittsburghi oldalon az egész támadósor csak szuperlatívuszokban említendő. Idén először állt össze a  Big Ben, Brown, Bell rettegett hármas, és remekül teljesítettek. Big Ben-t már említettük, Brown 2 TD-bel jelentkezett, Bell pedig visszatérése után ugyan TD-t nem szerzett, de 144 yardja 18 futásból több mint kiváló. Passzjátékban is foglalkoztatva volt, nem érződött a sérülése, és láthattunk nem egy, tipikus Bell-es futást is, személyes kedvencem a Pouncey- Bell tandem. [video width="1280" height="720" mp4="http://steelers.hu/wp-content/uploads/2016/10/LeVeon_Bell_Returns_Week_4_Highlights_Chiefs_vs_Steelers_NFLwww.MP3Fiber.com_.mp4"][/video]   Kiemelendő még Coates, aki a mai napon 6 elkapással (79 yard) a legfoglalkoztatottabb elkapó volt. A támadó falban BJ Finney, és Hubbard is lehetőséget kapott, mind a ketten éltek is vele, Finney-nek nem egy remek blokkja volt, akár a falban, akár húzó guardként. A Pittsburgh egy önbizalom növelő, azt helyreigazító győzelmet könyvelhetett el, melyen minden csapatrész megtette a magáét, a lehető legjobb tudása szerint. Kezdődhet a felkészülés a következő, New York Jets elleni meccsre. A Chiefs-t ezen a meccsen megfojtotta a Steelers, amikor ritkán lehetőségük nyílt volna bármit is kezdeni egy egy mezőnypozícióval, ők rontottak. Hasonló estéjük volt mint nekünk a múlt héten. Utóirat: Két szerkesztőnknek volt szerencséje a helyszínen megtekinteni az összecsapást, nem túlzás kijelenteni tehát, a magyar szurkolók jelenléte a stadionban határozottan jót tesz a csapatnak. 14517653_1161982000506695_8854762961124514185_n

Top