New York zöldebb fele a Heinz Fieldre látogat

Újabb vasárnap jön, és már a szezon több mint 20%-a el is ment! A múltheti kiváló játékunk után kellemes szájízzel fogadjuk az AFC egyik (előzetesen) playoff esélyes csapatát, a New York Jets (1-3) gárdáját. Utoljára 2014-ben játszottunk velük a Metlife Stadiumban, akkor 20-13 arányban a hazai csapat győzött. Az örökmérlegünk így is 17-5 az alapszakaszban. steelersjets Először a Jetsről: komoly gondok vannak New Yorkban, hiába volt a nagy felhajtás Fitzpatrick szerdőzése- nem szerződése körül, nem igazán megy idén az irányítónak. Csak az elmúlt két mérkőzésen 9 interceptiont dobott. Fontos momentum lehet ez számunkra, hiszen ha jó mezőnypozícióban kapja meg az offense a labdát, kíméletlenül ki fogja használni. A támadóoldaluk így is a középmezőnyhöz tartozik, szerzett pontok, futott és passzolt yardok tekintetében. Eric Decker nem lesz bevethető, így Marshallra és Enunwa-ra vár a feleadat, hogy leszedje Fitzmagic passzait. A New Yorkiak erőssége a védőfal, a Leonard Williams-Steve McLandon-Muhammad Wilkerson trió nehéz perceket fog okozni az O-lineunknak. Nem könnyíti meg az sem, hogy sérülések hátráltatnak minket, így nem a megszokott módon fog felállni a fal. Marcus Gilbert bokájával vannak gondok, a csere OT Ryan Harris és csere C/G Cody Wallace is OUT státuszbesorolást kapott. Pouncey a héten már RT-ként is edzett, így valószínűleg a Villaneuva-Foster-Finney-Hubbard-Pouncey ötössel állunk fel offense oldalon. Reméljük nem fog lesérülni senki, mert akkor lassan már a labdaszedőknek kell beállni a falba. Bell nagyszerűen tért vissza 144 futott és 34 elkapott yarddal, érdekes lesz, hogy mennyire tudja megfogni őt a Jets front7-je. Az első négy meccsen 3,1 y/A és 70y/game az átlaguk, amivel a 3. legjobb futás elleni védelem az övék! (A mi védelmünk van mögöttük a 4. helyen) Passzvédelmük viszont már 27. helyre jó, ráadásul a hátsó alakulatuk sztárja, Revis nem lesz a pályán, így a legjobb CB-jüket nem állíthatják Brown-ra, így ha Big Ben ügyesen szórja szét a labdákat Brown, Coates, Wheaton és Bell is között, akkor igencsak zavarban lesz a Jets D#. steelers-jets-football-le-veon-bell-antonio-allen-david-harris_pg_600 Betekinthetünk AB és Brandon Marshall idény előtti fogadásának egy kis részletébe is. Aki nem hallott még róla: ha AB szerez az év végéig több yardot, akkor övé Marshall Porschéja, ha Marshall, akkor az egyedi Steelers festésű Rolls-Royce landol NY-ban. [embed]https://www.youtube.com/watch?v=vgPj4oHAY3w[/embed] Defense oldalon a legnagyobb hiányzónk Shazier lesz, akit a múlt héten Vince Williams megfelelően pótolt. Hiányozni fog még a secondarynk 3 tagja, CB Golson, S Robert Golden és a Brownsból igazolt Justin Gilbert. Így a támadófal után a hátsó négyes lesz még a nagy kérdés, Gay és Crockell mint kezdő CB-k, mögöttük viszont Artie Burns és Sean Davis fog szerephez jutni, míg a SS posztot a múlt héten is bevetett Dangerfield kapja meg. Amivel muszáj lesz valamit kezdenünk: nyomást kell rakni Fitzpatrickra! Idén 11-szer adta már el a labdát, viszont ahhoz oda kell hozzá érni. Tuitt és Heyward az első 4 meccs alapján ha nem is elit szinten, de nagyon közel állnak hozzá, most már csak az OLB párosnak kellene felnőni a feladathoz. A futást meg kell fogni, ne tudja támogatni a passzjátékot, így minél több passzra kényszerítve a Jets QB-ját. Optimistán állok a találkozóhoz, bízom benne, hogy Bell és Coates megszerzi idei első TD-jét, és a végén győztesként hagyjuk el a pályát. Vasárnap, 19:00, a SportTV nem közvetíti ezt a meccset, így marad a GamePass, stream, vagy a Neked csak Dezső!

Top