2020 draft 3-ik kör

OLB, Alex Highsmith

A Steelers 3. körös húzása egy külső passzsiettető, Alex Highsmith, akivel Bud Dupree kapott egy vetélytársat. 


https://pbs.twimg.com/media/EWa5_gcXsAE-Q2Y?format=jpg&name=large


A 2020-as draftnak úgy vágtunk neki, hogy a kezdő megvan, de mélység illetve a jövő bizonytalan. Különösen igaz volt ez a LB poszton, ahol a Watt-Bush-Williams-Dupree quartet mögött nincs olyan játékos akinek komoly tapasztalata lenne. ILB-be úgy tűnik valami veteránt szeretnénk, de edge rusher poszton egy érdekes játékost már a 3. körben kihúztunk.

Alex 1997. augusztus 7-én született, Wilmington-ban, NC. Errefelé a football és a vallás nem állnak messze egymástól. Bár a középiskolában (Eugene Ashley High School) baseball-al és kosárlabdával is foglalkozott, a foci ment neki a legjobban. Igaz jelentősebb egyetemről nem kapott megkeresést, így végül Charlotte-ban kötött ki, ahol azonban az egyetem történelmének egyik legjobb játékosává érett. 

Folyamatosan fejlődött, utolsó két évében már konferencia szinten is említették a nevét. 2018-ban 17,5 TFL-el már új iskolai rekordot tartott. Ezt is és a legfontosabb számokat is megdöntötte aztán 2019-ben. Az egyetem egyébként 2015 óta szerepel az első osztályban, és tavaly első alkalommal játszhatott Bowl mérkőzést. Az elmúlt évben játszottak az egész NCAA egyik legjobb programját futtató Clemsonnal, ahol mind a Clemson LT-je Jackson Carman pozitívan nyilatkozott róla: “He was a dude. I’ve been playing football for 12 years and he’s by far the fastest off the ball I’ve ever gone against. Ever.”, mind pedig a híres HC Dabo Swinney, akinek a szájából az ilyen dícséret különösen jól hangzik: “He’s on all the ‘great player’ lists. I kept watching him and going, ‘Holy cow.’ He looks like Xavier Thomas. He’s physical, fast, disruptive. He’s causing sacks and tips. Really, really good football player. That No. 5 could play for anybody in the country.”

Szóval ilyen előzmények után érkezett a draftra Highsmith, aki egyre magasabbra kapaszkodott a csapatok boardján. Ennek oka volt az is, hogy nem bővelkedtünk a klasszis passzsiettetőkben idén, így félő volt, hogy ha a Steelers nem lép, valaki mindenképp vinni fogja.

Amit a játékosról tudni lehet:

-nagyszerű az első lépése, atletikus, ideális 3-4 OLB felépítése van

-produktív volt csapatában, többféleképp is képes volt nyomást generálni az ellenfél irányítóira

-ahogy ez a legtöbb NCAA játékos esetében szükséges, neki is fel kell szednie némi izmot, hogy az NFL legjobb OT-ivel is felvegye a versenyt.

-15 sack és 22 TFL 2019-ben, de mellette 26 alkalommal sikerült siettetnie az irányítót és 9-szer még meg is tudta ütni. 323 alkalommal volt passrush szituációban, úgyhogy ezek meglehetősen szép számok. PFF-nél egyébként 86,1-es értékelést kapott 2019-ben összességében, de ha csak a passrush-t nézük, kiemelkedő 91,4-et -re értékelték.


https://twitter.com/KDPomp/status/1254038823660593155?s=20

A filmen remekül látni, ahogy különböző technikákról indulva is képes nyomást generálni. Ráadásul ha nem sikerül elsőre, akkor sem adja fel.

Itt pedig egy videó arról, ahogy egyszerűen elpusztítja a WKU LT-jét:


https://twitter.com/unbiaseddumbass/status/1253906312577998848?s=20


Elképesztő ez a spin move a Clemson ellen. Nem véletlen a dícséret:


https://twitter.com/Steelersdepot/status/1254043925079158784?s=20


Highsmith egyébként a Steelers első Charlotte egyetemről érkező játékosa. Ez a 282. iskola, ahonnan draftolunk.

Top