Hálaadás Indianapolisban

Csütörtök éjjel az Egyesült Államok talán legnagyobb ünnepén, főműsoridőben rendezik a Colts-Steelers mérkőzést. Mindkét együttes győzelemmel hangolt. A Steelers a Browns ellen, a Colt pedig a Titans legyőzésével, ugyanakkor a vereség másnapján már tudni lehetett, hogy a hazaiak komoly veszteséggel számolhatnak. Andrew Luck ugyanis feltételezhetően agyrázkódást szenvedett és a liga szigorú(bb) szabályai miatt, most egy eljáráson kell részt vennie. Viszont abban az esetben sincs sok esély a játékára, ha mindenen elsőre átmegy, a rövid hét miatt. Luck hiányában az irányító az a Scott Tolzien lehet, aki 6. idényét tölti a ligában, de korábbi csapataiban összesen csak 91 passzkísérletet mutatott be. Fontos lehetőség lehet ez számára, azonban nem szabad elfelejteni, hogy egyrészt csütörtökig csak nagyon kevés idő jut a felkészülésre, másrészt pedig pont egy hálaadás főmüsoridős mérkőzésen bizonyíthat, ami jóval komolyabb előélettel rendelkező irányítóknál is okoz problémát. Ha már a Colts-nál tartunk, a hét elején nem edzett Vontae Davis, Clayton Geathers és Frankie Williams . Előbbi kettő a Colt secondary oszlopos tagja. Ráadásul ez az egység 284,5 yardot enged meccsenként, úgyhogy itt is van komoly baj. A támadóknál sincs egyébként minden rendben. Összesen 350 yard körül tud haladni az egység, ami nagyjából annyi, mint a Steelers esetében, de mint tudjuk Big Ben sérülése erős faktor volt.  Ennek megfelelően a fogadóirodák is a kohászokat tartják esélyesnek. Ezúttal csarnokban lesz a mérkőzés, így a Browns elleni időjárás tényezők most nem csökkenthetik Ben Roethlisberger hatékonyságát. Ő egyébként eddig 15 mérkőzést játszott csarnokban, ezeken 9-6 a győzelmi mutató. Sérülése után egyébként a Dallas elleni mérkőzésen már kifejezetten jó formában volt és bár a hétvégi mérkőzés Bell jutalomjátékának tűnt, Big Bennek nem kellett megerőltetnie magát. Ezúttal is szinte biztosan nélkülözni kell DeWill és Heyward-Bey játékát, rajtuk kívül még Shamarko Thomas játékára van kevés esély. Egyébként egy mondatra azért megemlíteném, hogy Coates rendkívül hasznos a speciális egységben Thomas távollétében. Bár ő kifejezetten limitált szerepet játszik egyelőre a támadóknál is és elképzelhető, hogy ez továbbra is így lesz az ujjtörése miatt. Az offense-ben egyébként azt lehetett még olvasni, hogy Green is készen van arra, hogy teljesen ellássa a neki szánt szerepet. Fontosak lehetnek a két TE-s felállások, hiszen James is rendszeresen kap passzokat Roethlisbergertől, és Green-nek is jó keze van. A védelemtől nagyszerű teljesítményt láttunk a múlt héten. A Browns egyébként nem rossz támadófalát szedték ízekre és nyolc alkalommal sack-elték az irányítókat. Ráadásul végre sikerült 6 pontot is szerezniük egy labdaszerzés után, ami akár 12 is lehetett volna, ha egy teljesen ártalmatlan szituációban McCullers nem oszt ki egy kokit McCown-nak. Több remek teljesítmény is volt, de érdemes kiemelni talán Timmons, Shazier és Tuitt szerepét. Ezúttal nem lehetett Heyward hiányát sem érezni, de az is biztos, hogy többet kell blitz-elni a kiváló DE hiánya miatt. Ami igazán fontos, hogy Frank Gore futásait azonnal állítsuk meg és a labdát Tolzien kezébe kell adni. Természetesen nem lebecsülve az ellenfelet, semmi esélyt nem szabad adni a támadásiknak. Jó volt látni, hogy múlt héten Mitchell már-már korábbi önmagára emlékeztető formát mutatott, illetve Davis játéka is kétségkívül fejlődik, így érthető, hogy megkapta a lehetőséget Golden kárára. Azért T.Y. Hilton, Donte Moncrief vagy éppen Jack Doyle mindenképpen olyan fegyver akit jobb ha nem engedünk a labda közelébe, így a passrush természetesen kiemelten fontos. Nem kevesebb, mint 35 sack-et engedett a Colts támadófala, így itt is lehet bőven keresnivalója Harrisonnak vagy éppen Dupree-nek, aki várhatóan már nagyobb szerepet fog kapni, mint a bemutatkozó mérkőzésén.    

Top