Bostonon át Houstonba - Avagy AFC döntő

161021_patriots_steelers 2017.01.23 00:40h Kétségkívül az év legfontosabb találkozója elé nézünk, büszkén viselve azt a terhet, hogy idegenben a New England Patriots ellen kell pályára lépnünk az AFC konferencia döntőjében. Bostonban kell nyernünk tehát annak érdekében, hogy Houstonba utazhassunk. Nagyon szép feladat, megvizsgáljuk, hogy tudnánk sikeresen abszolválni. Kezdjük a két csapat idei első mérkőzésével. A NE Pittsburghbe látogatott. Nálunk Roethlisberger nem lépett pályára sérülése okán, Landry Jones irányított. A mérkőzésen Rob Gronkowskit, és Blountot nem nagyon tudtuk tartani, Landry pedig inkább a második félidőre melegedett be, de addigra már mindegy volt. A vendégek itt 27-16-ra győzedelmeskedni tudtak. Ez a találkozó azonban nem nagyon lesz hatással a mostani mérkőzésre, futólag érdemelt csak említést. A mostani találkozó mindkét csapat számára különösen fontos lehet. A Patriots érvei közül talán kiemelkedik, hogy irányítójuk, Tom Brady az ötödik gyűrűjét nyerheti, márpedig ha egy QB 5 különböző ujjára húzhat Super Bowl gyűrűt, azért az még sokkal több is, mint elismerésre méltó. Talán nem is vitatjuk Brady érdemeit a NE élén, azonban mi mégis jobban örülnénk, ha szeretett csapatunk próbálhatna meg fellépni a Hetedik lépcsőfokra Houstonban. Nálunk is lenne olyan, aki megérdemelne legalább még egy SB részvételt, ő pedig James Harrison. A két korosabb játékos párharcát muszáj megemlítenünk a felvezetőben, tekintve, hogy a mérkőzés kimenetelét nagyban befolyásolhatja egyikük, vagy másikuk mérkőzésen mutatott dominanciája. 15941258_10155131598549905_3669609121540657327_n New England Patriots A hazai csapat, miután első helyen végzett a komplett AFC mezőnyét tekintve, egy mérkőzésen kellett, hogy pályára lépjen a playoffban. A Divisional Roundban fogadta a Houston Texans gárdáját. Sokan azt gondolták, nagyon sima találkozónak nézünk elébe, tekintve a Texans elit D nem fogja tudni egész mérkőzésen tartani a hazaiakat. Osweilert pedig elég "fogalmatlannak" tartották a HOU élén, az idén különösen jó new englandi védelemmel szemben. A mérkőzésen hellyel közzel be is igazolódtak ezen találgatások. A HOU védelme meglepően jól kordában tudta tartani Brady-t, labdaszerzésekkel segítettek csapatukon, azonban a támadósor nem tudott felnőni a feladathoz, nem tudták két negyeden túl szorossá tenni a mérkőzést. A New England védelme kevésbé volt domináns, kicsit mást vártunk volna az alapszakasz után. Futás ellen nagyon jó az egység, Hightowerék, Ninkovichék remekül segítenek be egymásnak, nagyon, nagyon sok mérkőzés óta nem engedtek futót 90 yard fölé! A pass rush is működni látszik, Collins elengedése a Browns-hoz például egyáltalán nem látszik meg rajtuk. A két corner, Ryan és Butler remekül játszanak, labdaszerzéseket produkálva, és kőkemény szereléseket. Sokan mondják, hogy rég volt ilyen jó a Pats D, szinte minden szegmensben kiváló mutatókat produkálnak, komolyabb támadósorral azonban régen találkoztak. Offense szinten Brady év eleji kihagyása ellenére is MVP formában játszott, mindösszesen pár INT-je volt egész évben (!), ami egyszerűen őrületes. Gronkovski és Bennett, két olyan TE akik akár 100 yard fölé is mehetnének minden meccsen. A feltételes mód szerencsére adott, ugyanis Gronk sérülése miatt már régóta nem játszik, ezt az évet már kihagyja. LeGarette Blount parádésan játszott egész évben, nagyon sok futott yarddal és TD-vel hálálta meg a NE újabb bizalmát, Dion Lewis-szal kiegészülve elég félelmetes futó párost alkothatnak, Lewis ráadásul elkapásokban is veszélyes. A támadófal remekül blokkol a futásnak és a passznak is, Brady az egyik legkevesebbszer sackelt irányító a ligában. Főleg ez az ami meghatározza az ő játékát, bár gyorsan is szereti osztogatni a labdát, de ha van ideje, nagyon simán megtalálja az elkapóit, az Amendola, Hogan, Edelman, Bennett négyest, akik időnként kiegészülnek tehetséges, még ismeretlen fiatalokkal. Pittsburgh Steelers A Steelers oldalán ezúttal szerencsére mindenki egészséges, kétség sem férhet hozzá, hogy komoly sérülés kell hozzá, hogy valaki kihagyja ezt a találkozót. Idegenben kell pályára lépnünk tehát, és a SB részvétel reményében győznünk kellene Bostonban, ami nem egyszerű, de a csapat formáját tekintve nem megoldhatatlan feladat. Az előző fordulóban például úgy sikerült nyernünk Kansas City-ben, hogy csupán hat FG-ig jutottunk. Ami egyfelől remek, hiszen működött a támadógépezet, azonban a mérkőzés végén már kicsit aggasztó volt, hogy nem tudtunk legalább egy TD-t csinálni. Ez ezen a héten nem fog beleférni. Azonban aggodalomra semmi ok, LeVeon Bell finoman szólva is ihletett formában teljesít, sorra dönti meg az általa felállított postseasson rekordokat találkozóról találkozóra. Persze elnézzük neki, ha most csak 120 yardot szerez, de a végén magasba emeli az AFC trófeát. Ne szaladjunk ennyire előre. A támadófal mérkőzések óta remekül blokkol, Bell előtt mindig megnyitja a lyukakat, Pouncey vezérletével pedig Ben is alig kerül a földre, relatíve nyugodtan dobálhat. Szükség is lesz a védelmére, pláne a nyugodtságára, a labdaeladás nem férhet bele a mai találkozón. Ezt eddig is mindig megemlítettük, de most hatványozottan igaz. Az elkapóinknak muszáj tisztára játszaniuk magukat, tökéletes útvonalakat futni, és nagyon vigyázni a labdára. FOXBORO, MA - SEPTEMBER 10: Antonio Brown #84 of the Pittsburgh Steelers runs after a catch against Malcolm Butler #21 of the New England Patriots in the first half at Gillette Stadium on September 10, 2015 in Foxboro, Massachusetts. (Photo by Jim Rogash/Getty Images) Brown, James és Rogers biztosan foglalkoztatva lesz, de Coates, DHB vagy éppen Ayers is feladatokat kaphat majd. Ladarius Greenről nem is beszélve, aki még mindig az agyrázkódásából lábadozik, meglátjuk pályára léphet e, mindenesetre ott van a csapattal. A kulcskérdés szerintem a PIT védelme lesz. Ahogy már említettem, Harrison & Co. és Brady csatája. Láthattuk tavaly is, hogy amint a Broncos a QB arcába tudott mászni, már egyáltalán nem volt komfortos a legendás irányító játéka. Ezt muszáj lesz most is megvalósítanunk, lehetőleg úgy, hogy mellette nem adjuk fel a hátsó zónákat, akár LB vagy CB téren. Pittsburgh Steelers linebacker Bud Dupree (48) tackles New England Patriots quarterback Tom Brady (12) in the first half of an NFL football game, Thursday, Sept. 10, 2015, in Foxborough, Mass. (AP Photo/Stephan Savoia) Fontos szerepe lehet Harrisonnak, Dupreenek, illetve középen Tuitt és Hargrave is sokat tehet a nyomásgenerálás érdekében. Szinte mindenkitől perfekt játékra van szükség, a pass rush mellett azonban kiemelendő szerintem a hátsó sor, Cockrellnek, Burnsnek, Davisnek nem szabad nagy játékokat engedniük. Muszáj elsőre, kőkeményen megcsinálni a szereléseket, csak így lehet keresnivalónk. A három kulcskérdés tehát: nyomás Bradyre, kőkemény szerelések, ponterős támadójáték. Végzetül lássuk a két csapat playoff statisztikáit, csapatunknál 2, NE-nél 1 mérkőzés alapján. 15977307_10155122026414905_9162378951565247455_n A holnapi nap ugyan munkanap, de aki teheti kövesse a találkozót akár a Sport TV-n, akár a Neked csak Dezsőben. Csapatunk megharcolt a helyéért az AFC döntőben, ez pedig az utolsó lépcsőfok a Super Bowl-ba vezető felettébb hosszú úton. Nekünk sikerült idáig eljutni. Másik 28 csapat már rég Miami-ben vagy máshol napozik... Miért ne sikerülne a Super Bowl részvétel?! Meg tudjuk csinálni! #HEREWEGO STEELERS HEREWEGO [video width="640" height="360" mp4="http://steelers.hu/wp-content/uploads/2017/01/Steelers-vs.-Patriots-AFC-Championship-Trailer-The-Final-Passage-NFL.mp4"][/video]

Top