Visszaszámlálás indul...

Eljött ez a pillanat is. Immáron alig több mint egy hetet kell csak kibírnunk az alapszakasz első fordulójáig, mikor is a Cleveland Browns csapatához látogatunk. Jó pár sérülés (szerencsére nem nálunk), jó pár meglepő eredmény, trade, cut után következhet az utolsó hét a rajt előtt. Előtte azonban muszáj megvizsgálnunk kicsit a pre season történéseit, bemutatva az immáron végleges 53-as rostert, annak meglepetésembereit. A preseason kétségkívül legfrusztrálóbb ügye Bell szerződés hosszabbítása volt. Mint ismert, Bell szerződése lejárt, exclusive franchise tag-et kapott, ami egy elég magas bérre predesztinálta volna erre az évre. A jó Le’Veon azonban kivárt, egy magasabb honorárium reményében, mondván simán megér ő egy #1 futó/ #2 elkapó bért, nyilván minél magasabb garantált tartalommal. A csapat is kivárt, nyilván az eltiltásai, sérülései miatt nem szívesen kínáltuk volna egy ilyen nagy kontraktussal. A sztori vége az lett, hogy Bell az egész előszezont kihagyta, edzésestül, mérkőzésestül, úgy ahogy van. A korábban már általa belengetett szeptember 1 péntekén jelent meg először, szignózni pedig valószínűleg hétfőn fog. Így egy évre tuti Steeler marad, elég jó pénzért. Ez jó! Az, hogy egy edzőmérkőzésen, sőt még edzésen sem kapott snap-et, sőt, még edzésterhelést sem, az már nem, nagyon nem! Mondjuk nyilván onnan is nézhetjük a dolgot, hogy nem sérült meg… Mindenki döntse el maga… A kondicionális állapota nyilván jó, reméljük minél előbb hadra fogható lesz. Martavis Bryantet a liga időlegesen felmentette, az előszezon edzésein, mérkőzésein pályára léphetett. Egy Super Bowl menetelés reményében vágtunk neki tehát a felkészülési időszaknak, érdekes kérdésekkel bizonyos csapatrészekben. Mire megy a kétségkívül nagyon jó WR csoport, sikerül e felvennie a ritmust az újoncainknak, hogy alakul a minden évben Achilles-ínnak mondható CB poszt?! 4 mérkőzés, és az edzések nyilván adnak egy alapot a szezonra, nézzük hogyan alakultak az eredmények: STEELERS @ Giants         20-12 Falcons @ STEELERS       13-17 Colts @ STEELERS            19-15 STEELERS @ Panthers    17-14 3-1 es győzelem/vereség mutatóval zártunk tehát, ami kétségkívül pozitív. Az, hogy a kezdők nyilván kevesebbet játszottak, nem sokat ront az összképen, tekintve, hogy ez csak azt mutatja, használható játékosok a backupok is. Megvizsgálva kicsit a draftról érkezők teljesítményét, láthatjuk, hogy kinek jobban, kinek rosszabbul alakult a bemutatkozás. Josh Dobbs mindegyik mérkőzésen pályára lépett, elég furcsa mintát leírva teljesítményével. Első mérkőzésen rosszul kezdett, majd belejött. Második, harmadik mérkőzésén szürke volt, hogy aztán a negyediken olyanokat villantson mint előtte egyszer sem. Sokunk kedvencéhez, Landry Jones-hoz hasonlóan nem volt jó, azonban kettejük bemutatkozását megvizsgálva, a potenciál kétségkívül benne van, kérdés mihez kezd majd vele egy év pallérozódást követően. TJ Watt ezzel szemben szinte „berobbant” az NFL-be, első mérkőzésén gyors egymás utánban két sacket jegyezve. Igaz, több nem sikerült neki, azonban futás ellen, és special teamben is nagyon korrekt volt, csak így tovább. 11 szerelés, 2 sack Kellemes meglepetés volt Conner játéka. Mindenki tudta, s várta a helyi srác bemutatkozását, azonban a 24 futásból elért 124 yardja talán várakozáson felüli volt. Egyszerűen remek volt, elkapásokban van hova fejlődnie. Íme egy pár momentum tőle: [video width="1280" height="720" mp4="http://steelers.hu/wp-content/uploads/2017/09/James-Conners-Steelers-Debut-Aug-21-2017.mp4"][/video] Brian Allen, és Cam Sutton CB-k szintén jól teljesítettek, utóbbi sajnos egy sérülés következtében kevesebbet mutathatott. Smith-Schuster NFL-es karrierje sérülésekkel tarkítva kezdődött, de így is volt 4 elkapása, s 35 yardja. Holba pályára lépett, Adams sérülés következtében még azt se sokat. Volt pár játékos akik minden kétséget kizáróan csak nyertek a teljesítményükkel. Ilyen volt Mike Hilton CB, aki a mindig sérült Senquez Golsonnal ellentétben páylára léphetett, ezeket pedig jobbnál jobb playekkel hálálta meg (sack, rec fumble, nagyon sok tackle). Justin Hunter WR is megmutatta, hogy nem azért jött, hogy epizód szerepet kapjon (bár valószínűleg közel hasonlót fog). Az NFL új szabályainak hála a csapatoknak egy lépcsőben, tegnap estig kellett szűkíteniük keretüket a végső 53-ra. Nyilván jó pár cutolt emberke visszajöhet majd a practice squad-ba, már amennyiben az illető is így akarja. Ennek következtében jó pár trade és elbocsátás látott napvilágot, nézzük a fontosabbakat a mi részünkről. Trade útján érkezett hozzánk Vance McDonald TE illetve Joe Haden CB. Mind a két játékos nagy erősítésnek mondható posztjukon, még úgy is, hogy tudtuk, ezeknek a lépéseknek áldozatai is lesznek. Speciel jelen esetben ez David Johnson TE volt, akit cutoltunk, illetve Ross Cockrell, akit a Giants-hez cseréltünk egy kondicionális draft pickért. Sokan utóbbit értetlenkedve fogadták, azonban látva Cockrell edzés és mérkőzés teljesítményét, még Sensabaugh is közel állt a kiszorításához. Hagen pedig ha utóbbi két Browns-os évét nem vesszük figyelembe, egy több mint kiváló corner. Reméljük visszatér ahhoz a formához, ő és Burns pedig lezárják a pálya szélét.  Trade keretén belül távozott Sammie Coates WR is, a Brownshoz került szintén draft pickért cserébe. Sérülése után várható volt, hogy nem fog tudni dobbantani a telített WR poszton. Feltétlenül érdemes megemlíteni, hogy a drafton húzott long snapper, Colin Holba is cut áldozata lett. ( Lehet, hogy jobban is felhasználhattuk volna azt a picket?!) A fontosabb cutok pedig: TE David Johnson CB Senquez Golson WR Cobi Hamilton LS Colin Holba LB Steven Johnson RB Fitzgerald Touissant WR DeMarcus Ayers A végső 53 fős keret pedig: Időközben Mike Tomlin, és Kevin Colbert is 2020-ig hosszabbított, sok sikert nekik (nekünk) a jövőben is. ****BREAKING. épp most adta hírül a csapat a gyakorló csapat névsorát: RB Fitzgerald Toussaint S Jacob Hagen LB Matt Galambos  DE Lavon Hooks TE Jake McGee WR Marcus Tucker WR Justin Thomas C Kyle Friend LB Farrington Huguenin CB Dashaun Phillips   #HEREWEGO  

Top