Nyögvenyelős győzelem az első héten

Elindult a  2017-es idény, amit a clevelandi FirstEnergy Stadiumban nyitottunk. Előzetes várakozásnak megfelelően remek lehetőség volt, hogy felpörögjünk, amolyan „bemelegítő” jellegű meccsel, ahol végül a győzelemhez kétség sem férhet. Nos, ha nem is pontosan így történt, a végkifejlet a várakozásoknak megfelelően alakult. A rozsdát szinte mindenkin észre lehetett venni, amit az offseason okozott a játékosokon, azonban a meccs elején ez még nem látszódott. Az első drive-ot a Browns vezette, ahol 4. próbálkozásra puntot blokkolt a speciális egységünk, amiből Chickillio megszerezte idei első touchdown-unkat! Nagyszerű kezdés, a folytatással azonban voltak gondok. Bell visszatért, viszont nem pont így vártuk őt. Miután kihagyta a teljes offseason programot, nem volt lehetősége beöltözve (össze-)visszaszokni cimboráihoz, így ezen a meccsen a megszokott kémiának, ami közte, Ben és a támadófal között volt, nyoma sem maradt. Ehhez kellett az is, hogy hála Haleynek, a playcalling-ban hozta a formáját, folyamatos screen passzok, lényegtelen, hogy épp hol tart a támadósor. Tavalyi énjét nem hagyta csak úgy maga mögött... Tomlin a meccs utáni sajtótájékoztatón viszont azt nyilatkozta, hogy a futójáték a rengeteg büntetés miatt nem élt, hiszen 2&15-re nehéz futójátékot hívni. Nos van benne némi igazság, hiszen 13 büntetésből 144 yardot sikerült összehoznunk. Ez borzasztó, tekintve, hogy saját magunkkal babrálunk így ki. Voltak benne ostobaságok, így remélhetőleg következő meccsen fejben jobban ott lesznek a srácok. Még az első negyedben kiegyenlített a Cleveland, hála Kizer 1 yardos QB snake-jének köszönhetően. Az újonc irányító meglepően jól állta a sarat, hiszen a front seven még Tuitt első negyedes kiválása után is nagy passrusht generált, összesen hétszer zsákolták be a srácok. Vegyes hírek érkeztek azóta, néhol season endinget írnak, Ian Rapoport pedig azt twittelte, hogy pár hét kihagyás vár rá. Hivatalosat Tomlin fog mondani holnap a sajtótájékoztatón. Sajnálatos dolog ez, főleg annak tekintetében, hogy szombaton írta alá új szerződését. Bennek két TD-t passzolt, mindkettőt Jesse James kapta el. 6/8-as mutatóval, 41 elkapott yarddal zárta a mérkőzést. Reméljük ez a lendülete megmarad a következő mérkőzésekre is. Ezzel a 41 yardjával ő zárt második helyen a csapatban, hiszen az első helyet Brown szerezte meg hihetetlen impozáns, 11/11, 182 yarddal segítette a csapatot! Ellenállhatatlanul játszott, Ben szinte mindig őt kereste, mint biztos célpontját. Neki még a triple coverage sem okozhatott gondot. [embed]https://www.youtube.com/watch?v=vHmcz8n8xRI[/embed] Kellett is az extra teljesítmény, hiszen a többiek nem igazán tudtak se felnőni, de még csak a közelébe se férkőzni. Bell most elkapásokban (sem) jeleskedett, Bryant pedig még nem érzi a ritmust, ami az elmúlt egy éves kihagyása sem segít. Az újonc JuJu Smith-Schuster sajnos inkább a büntetéseket gyűjtötte az elkapások helyett. Második félidő elején jött a már említett Jesse James TD, majd a harmadik negyed végén T.J. Watt megszerezte első profi interceptionjét. [embed]https://www.youtube.com/watch?v=RtIFtW-n5GE[/embed] Elképesztő bemutatkozás az újonctól, bízzunk benne, hogy ennél már csak jobb lesz. Ő lehetett a hiányzó láncszem a front7-ből, hiszen egész mérkőzés alatt nagyon ment a passrush, még Dupree hiányában is. Hozzáteszem, a liga egyik legjobb LT-je állt vele szemben. Itt is meg kell említenem Chickilliot, aki Dupreet pótolta nagyon hasznosan, hiszen a special team-ben szerzett TD-je mellé két sack-et is behúzott. Ilyen dicséret már nem mondható el a secondary-ről, akik sokszor nem hogy az ellenfelet, de saját magukat sem találták. Egyedül Gay-t tudnám kiemelni, aki észrevétette magát egy-egy jó megmozdulással. A nem túl veretes elkapógárdából álló Browns egy élete első újonc meccsét játszó irányítóval (20/30, 222 yard, 1 TD 1 INT) egész kellemes statisztikát hozott maguknak. Mondjuk számomra úgy tűnt, valóban van vér a pucájában a srácnak, így talán pont kerülhet pár évre a Cleveland irányítóproblémájára. Persze ehhez előbb meccseket is kell majd nyernie. (És most már be kell érnie Bent, aki ezzel a győzelmével a legeredményesebb irányító a '99-es visszaköltözés óta a FirstEnergy Stadiumban) Összefoglalva ez a meccs tökéletes ráhangolódás volt a szezonra, hiszen mind az offense-nek, mind a defense-nek nem ez volt élete mérkőzése. Viszont nem most kell karcolnia a gépezetnek, hanem decemberben és januárban. Most csak a W a lényeg. Dehát itt az újabb hét, ahol a Vikings gárdája vár ránk. Ők még ma hajnalban játszanak a New Orleans-szal, így kevesebb idejük marad felkészülni ellenünk.    

Top