Vikings-Steelers

Vasárnap, magyar idő szerint este 7-kor fogadjuk a Minnesota Vikings csapatát, az idei második körben. Ez lesz tehát a hazai bemutatkozása a csapatnak és bár minden mérkőzés fontos az NFL-ben, most lesz néhány extra érdekesség is a találkozóval kapcsolatban. Az összecsapáson megemlékeznek majd Daniel Milton Rooney-ról, aki április 13-án hagyott itt minket. Ez lesz talán a legfontosabb ezen a mérkőzésen, de természetesen mi elsősorban a sportszakmai résszel foglalkoznánk. Mindkét csapat sikerrel vette az első fordulót. Amíg a Steelers idegenben nyert a Browns otthonában, a Vikes hazai pályán a New Orleans Saints csapatát lépte le. A Browns erejét nehéz meghatározni. Valójában egy nagyon jó gárdának tűnik, rookie hibákkal. Hét alkalommal is sikerült bezsákolni Kizer-t, de a leggyorsabb is ezek közül 3,8 mp volt, ami nem a támadófal hibája. Persze nem szabad fukarkodni a dicséretekkel, ha már a Steelers védelméről beszélünk. Az újonc Watt 2 alkalommal vitte le az irányítót a LOS mögött és egyszer a labdát is megszerezte tőle, ilyen kezdésre pedig még egy rookie sem volt képes az NFL-ben. Már az előszezonban is bontogatta szárnyait, de most, hogy Heywarddal szabadon terrorizálhatták a támadókat, igazán elemében érezte magát. És azt se felejtsük el, hogy Joe Thomas volt a vele szemben másik oldalon, aki a liga egyik legjobb LT-je. A fal másik oldalán Chickillo játszott, egyébként szintén remekül, de oda most visszatérhet akár Dupree is. Ami még a védelmet illeti, sikerült a Browns futójátékát is limitálni, illetve több alkalommal vezetett végül sack-hez az, hogy Kizer nem talált megfelelő célpontot a coverage miatt. Persze többször is lehett látni, egy rutinos irányító bizony kihasználta volna a zónázási hibákat. Továbbra sem igazán értem, hogy miért erőltetjük ezt a rendszert, amikor évről évre látványosan megbukik. Eddig persze gondolhattuk, hogy a passrush hibája, de valahogy most sem tudtuk ezt legalább kevés hibával megoldani. Ami kicsit aggasztó volt, az az offense. Ismét előjöttek a korábbi hibák. Az OL csak a passzblokkolásban tudott megfelelőt alkotni, a futásblokkolás gyakorlatilag kimaradt. Bell elég limitáltan volt használva, amely részint lehet a kihagyása miatt is, másrészt pedig nem tudott lyukat találni a falban. Ha pedig mégis egy-egy hosszabb futással megindult, rendre valami holding miatt visszafújták. Ismét jöttek az érthetetlen screen passzok, illetve a kísérletek olyan helyekre, amikor esély sem volt, hogy sikeres passz után rögtön meglegyen a FD. Úgyhogy elég rozsdásan indult az év, Haley offensében. Szerencsére Big Ben és Antonio Brown szokásos kapcsolata ismét gyümölcsöző volt és ilyen kezdés után a sajtó már azt találgatja, hogy vajon meglehet-e Brown-nak a 2000 yardos szezon. Szerencsére persze a győzelem nem forgott igazán veszélyben, mert nagyjából az egész meccs kézben volt. A Vikings játékosai más utat jártak be a szentek ellen. A főműsoridős meccsen áradoztak a Bradford vezette offenseről, különösen az irányító és a két legjobb elkapó kapcsolatáról, illetve az újonc futó Cook játékáról. Volt is egyébként miről, mert remekül játszottak, más kérdés persze, hogy mennyire tudták a vendég védők megnehezíteni a dolgukat. Mindenesetre a Saints védelem nagyjából olyan mélyen folytatta, ahol tavaly abbahagyta. Ennek ellenére is a számok nem hazudnak, Bradford elképesztő mérkőzést hozott: 32 passzából 27 volt sikeres 346 yardért és ezekből 3 is TD lett. Annak ellenére ráadásul, hogy a vikingek támadófala nem festett előzetesen túl jó képet, mindössze egy alkalommal tudták levinni az irányítót a LOS mögött. Az elkapók közül Thielen 157, Diggs 93 yardot és 2TD-t tettek be a közösbe. Hatalmas formában voltak. Delvin Cook pedig 127 yardot hozott a földön, 5,8-as átlaggal. Lehet tehát azt mondani, hogy a vendégek védelme igencsak gyenge volt, de a Vikes offense komoly kihívás lesz bármelyik defensenek idén, ha ezt a formát tartják. Néhány szó a sérültekről: A Steelers oldalán Hawkins térde nem jött rendbe, ezért ő biztosan nem játszik. Kérdéses még McDonald (hát), Tuitt (bicepsz) és Wilcox (agyrázkódás) miatt. Tuitt hiánya lehet a legmeghatározóbb, de ahhoz képest, hogy sokáig azt gondoltuk akár az egész éve elmehet emiatt a sérülés miatt, jó látni, hogy már most is van esély a játékára. A vendégeknél Bradford (QB), Barr (LB) és Rhodes (CB) is kérdéses. Bármelyik játékos is fog hiányozni, az igen érzékeny veszteség a liláknak.  Igazi kuriózum lehet majd a Steelers DL és a Vikes OL harca. A vendégek egysége komoly átalakításon ment át és igazi nagy név nincs köztük. Hargrave és Heyward kiélheti magát, de nagy kérdés, hogy Tuitt hiányában Alualu vagy éppen Walton mennyire tud hatékony lenni. Az nyugodtan kijelenthető, hogy a Steelers front seven lényegesen erősebb a Saints támadó egységénél, így talán sikerül összezavarni kellőképpen Bradfordot. Nyomás alatt pedig jelentősen romlik a teljesítménye. Persze nem szabad majd hagyni Cook-ot sem fickándozni, ezért különösen fontos, hogy ezt a csatát a DL nyerje majd. Persze a másik oldalról is érdemes ezt megvizsgálni. A Vikes védőfala nagyon erős, néhány elit játékossal kiegészülve. Hunter, Griffen vagy Joseph komoly problémát tudnak okozni, de a liga egyik legjobb támadófala ellen kell most játszaniuk. Nagyon fontos lesz, hogy Bennek elég ideje legyen megnézni a célpontokat, mert AB84-et a liga egyik legjobb cornere Xavier Rhodes próbálja meg semlegesíteni, míg Bryantet a nagyreményű Trae Waynes követi majd. Persze itt még nem ért véget a Steelers elkapóinak sora, ugyanis szerintem Terence Newman már egy kifejezetten verhető lehetőség, Eli Rogers számára. És akkor még ott van Bell, akit a passzjátékba is könnyedén be tudunk vonni. Ehhez persze Kendricks-nek lesz néhány szava, de reméljük Bell megmutatja, hogy miért tartja magát olyan sokra. Összegezve ha az offense hozza amit tud, akkor nem lehet gond, de akkor lényegében senki ellen sem. Ilyenre azonban még nem nagyon volt példa, úgyhogy a front7-től nagyon kellenek a passz siettetések. Remek erőfelmérő lesz ez a mérkőzés, hogy valójában hol tart a csapat.  Legutóbb négy évvel ezelőtt Londonban találkozott a két alakulat. Akkor a Vikes győzött a Steelers pedig 0-4-el kezdte az évet.   

Top