Lássuk a Medvét

Új szelek fújnak a Szeles Városban   A történelem során eddig nem szerepeltünk túl rózsásan a Macik ellen, az örökmérlegünk eddig 18 vereség, 7 győzelem és 1 döntetlen. Utoljára 2013-ban csaptunk össze, ahol a Heinz Fielden 40-23-as vereséget szenvedtünk. Idén viszont más a leányzó fekvése! Mindkét gárda igazi „north csapat”, akik a védelmüknek hála értek el sikereket a történelmükben. Jelenleg kicsit más a felállás. Az idei szezonban ez kicsit másként van. Szinte kimondhatjuk, teljesen reciproka a két csapat mutatott teljesítménye. Míg mi 2-0-val kezdtünk, addig ellenfelünk 0-2-vel. Nálunk hurrá hangulat uralkodik, Chicagoban keresik a győzelem receptjét. Mike Glennont kezdőnek vitték Tampából, viszont a drafton felmozogva 1/2-re elhozták Mitch Trubisky-t, a fiatal irányító egyelőre a padon „tanul” idősebb poszttársától. Eddig ugyanis nem túl impozáns a veterán irányító teljesítménye, nem igazán halad vele Bears támadása. Két meccs alatt 2 TD mellett 2 INT került a neve mellé, 81.2-es passer rating-el. Amennyiben az első két hétben mutatott passzsiettetést át tudjuk ültetni ellenük, könnyen zavarba lehet hozni Glennont. Az eddig szerzett 9 sack-kel holtversenyben 2.-ok vagyunk a ligában!  A támadófala hiába próbálja megvédeni, ha egyszerűen nem képes olvasni irányítója a defense-t. Futó poszton a tavaly remeklő Howard egyelőre keresi önmagát, hiszen futásonként csak 2.1-et átlagol. Mögötte viszont ott van a rookie Tarik Cohen, akit labdacipelés mellett passzokba is bevon Glennon, rá különösen oda kell figyelni akár nickel, akár ILB poszton. Ha Shazier a gyorsaságával le tudja védekezni Cohent passzjátéknál, máris limitálva lesz Glennon. Elkapó posztra Kendall Wright mellett sérülésből felépült az a Markus Wheaton, aki az elmúlt négy évét a Heinz Fielden töltötte. Nem gondolnám, hogy akár Burnsnek, akár Hadennek gondot okozna ellene védekezni, hiszen jól ismerik. Több helyről lehetett olvasni, hogy John Fox vezetőedző nem áll a helyzet magaslatán, így muszáj lesz valami váratlan dologgal előrukkolnia ellenünk, hogy ne legyen veszélybe az állása. És most jöjjön a mi oldalunk: Akiket biztosan nem látunk ma: Marcus Gilbert és T.J. Watt biztosan kihagyják a találkozót, őket Hubbard és Chickillio fogja helyettesíteni. Így talán sor kerül Deebo idei első pályára lépésére is. Tuitt már edzegetett a héten, viszont nem lenne baj, ha ezen a meccsen még pihenne. Sokkal fontosabb a jövő heti, Ravens elleni csoportmeccs, arra kell mindenkinek egészséges lennie. Bell a héten arról beszélt egy interjúban, hogy várja már az igazi áttörést a játékában, ami még nem érkezett meg. A Vikings ellen voltak momentumok, ahol a védők sikeresen levédekezték, így ez még nem történt meg, bízik benne, hogy ez a Chicago ellen összejön. A héten volt idejük még jobban összecsiszolódni, reméljük ennek a hasznát végre a pályán is látjuk. Muszáj lesz lassan mutatnia valamit, ha tényleg akarja (valakitől) azt a 15+ milló dolláros szerződést. Véleményem szerint ez a meccs tökéletes lesz felvezetésnek a Ravens elleni találkozóra. Az elmúlt éveket viszont nem szabad elfelejtenünk, ahol a gyengébb csapatok ellen rendre megszenvedtünk, így nem szabad félvállról vennünk ezt a találkozót.

Top