Steelers at Bengals

Hétfő éjszaka Cincinatti-be látogat a Steelers. Az elmúlt időszakban igencsak sikeres a csapat a Bengals ellen, azonban igen komoly emocionális mérkőzéseket játszik a két csoportrivális. Várhatóan ezúttal sem lesz ez másképp. A Bengals az utolsó szalmaszálba kapaszkodik, így számukra csak a győzelem elfogadható. A Steelers magabiztosan vezeti a csoportot és az első kiemelésért hajt, amit a 15. héten a Patriots ellen szerezhet meg. Azonban hibák nem nagyon férnek bele. Hiányzóból viszont nem lesz kevés a mérkőzésen. Mindkét csapat küzd problémákkal: Az acélvárosiaknál elképzelhető, hogy hiányozni fog Antonio Brown WR, aki lábujjsérüléssel küzd. Szerencsére JuJu Smith-Schuster visszatérhet ezen a mérkőzésen, de a liga legjobb elkapója nélkül még nehezebb lenne ez a mérkőzés. Ha nincs AB, akkor a helyét Bryant veheti át, de minden bizonnyal jobban el lesznek osztva a passzok, Bryant, JuJu, Eli Rogers és Justin Hunter, valamint a TE-ek között. Ráadásul Bell is többször juthat labdához elkapásból. Biztosan nem lép pályára McDonald TE sem, aki bokája nem jött rendbe. A futójátékoknál továbbra is lehet érezni majd a hiányát. Joe Haden rehabilitációja pedig bár jó úton jár, most és a jövő héten még biztosan nem lép pályára. Ráadásul nagyon kétséges Mike Mitchell játéka is, az ő bokája is sérült. Ha nem játszik, Robert Golden léphet elő ismét.  A héten egyébként Shazier is kisebb sérüléssel szenvedett, de a védelem egyik vezére szerencsére alkalmas a játékra. A hazaiaknál Vincent Rey LB és Nick Vigil LB is sérült a front 7 ből. Rajtuk kívül Shawn Williams safety sérült még, de az ő kiesése korántsem akkora probléma, mint az első két játékosé. Problémák tehát vannak itt is ott is, na de ez a december, nem lehet kifogás ha egyszer Monday Night Football van, így az egész ország ezt a mérkőzést nézi.  A Steelers legnagyobb esélye, hogy Bell tarthatatlan. Legutóbb is komoly mérkőzést játszott a Bengals ellen és továbbra is jó formában van. A védelembe a problémát az jelentheti, hogy Haden hiányában nagyon nehezen tudjuk majd megállítani a Dalton-Green párost. Összességében a két csapat mérlege egymás ellen 61-35 és az előző 5 mérkőzést megnyerte a Pittsburgh. Legutóbb 764 napja nyert a Bengals. Idén, a legutóbbi hat mérkőzésen a Steelers nem kapott 100 futott yardnál többet, sőt összesen 62,2 yardot kapott meccsenként. Az ellenfél legjobb futója, Mixon kísérletenként viszont 6 yardot átlagol, ami egészen szenzációs. Úgyhogy komoly futócsata várható hétfő este. Nagy kérdés az is, hogyan hat a komoly figyelem Dalton játékára. Az elmúlt 5 mérkőzésen 9  TD és 0 INT a neve mellett, de híresen rossz a prime time mérkőzéseken.  Amiben azért még bízhatunk, hogy a Steelers félelmetesen jó decemberben. 2013 óta a legtöbb győzelme van az év utolsó hónapjában: PIT 14-2 (.875) GB 13-3 (.813) CAR / NE 13-4 (.765) Idegenben pedig: PIT 6-1 (.857) GB 6-2 (.750) NE 6-2 (.750) Las Vegasban 6,5 pontos favorit a Steelers, de egy végletekig kiélezett mérkőzést várok.

Top