Megtanítjuk Jazzt játszani a szenteket?


Vasárnap SNF football Steelers-Saints

A vasárnapi SNF mérkőzésen elválik, hogy a szentek képesek-e ördögszárnyat öltani, vagy esetleg mi húzzuk a talpalávalót. Az elmúlt évben a nagy amerikai csoda zajlott, le New Orleansban a hurrikán utáni újjáépítés, az élet újraindulása. Akkoriban a Superdómot a mostani mérkőzés színhelyét a város vezetői a hajléktalanná vált emberek ezreinek elhelyezésére használták. Az amúgy is igen népszerű foci ezután a városban, ha lehet ezt mondani még jobban a szeretet tárgyává vált. Az elmúlt szezonban aztán a franchise beteljesítette a nagy álmot, hazavitte a Vince Lombardi Trófeát.  Azonban ne feledjük, azóta elteltek hónapok és új szezont kezdtünk. A hét végén a regnáló és a trón fosztott bajnok (aki egyben a csúcstartó is "sixburgh") találkozik.

Azt gondolom, hiába volt az elmúlt héten a kínos vereség a Brownstól, a Saints legalább annyira nehéz ellenfél lesz mint a hét végén a Miami. Ezt annak fényében mondom, hogy, bár  a nálam sokkal jobb foci szakértő Dick mester is látta a passzjáték elleni impotens játékot és biztosan a holnapi edzésen lesz szó erről is, Brees előszeretettel dobja a labdát a játékostársaihoz. A Saint futása Reggie nélkül, amennyiben nem játszik még, kissé gyenge. Amennyiben azonban jelentkezik játékra akkor a liga első futás elleni védelemmel melegít. Azért azt nem hiszem, hogy minden visszatérő ezért imádkozik. A múlt héten látszott, hogy Brees képes elszórni labdákat, azt hiszem, ha ezt az arcát mutatja akkor Troy és társai elkezdhetik termelni az IT-et.

A két csapat legutóbb 2006-ban találkozott akkor egy pontzáporos mérkőzésen 38-31-re sikerült nyernünk. jelenleg a 13 egymás elleni mérkőzésből 7-et a Steelers 6-ot a Saints nyert.

Az idei legfontosabb mutatók:








Azt hiszem, hogy a fenti adatokból látszik, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, hiába van közel hasonló mérlegünk (Steelers5-1, Saints 4-3). A Saints passzjátéka a tavalyi szezonban is zseniálisan működött, egy nagyon jó passz elleni védekezés és egy komoly nyomás Brees-re azért jelenthet némi reményfényt. Azonban attól tartok, hogy a túl "labor" körülmények nem nekünk kedveznek. Szerintem az idegenbeli sorozatunkból ez a mérkőzés az amelyet a legnagyobb eséllyel bukunk. Igazán katasztrófa még ezzel a vereséggel sem lenne, bár az kétségtelen, hogy lépéshátrányba kerülnénk a jelenleg iszonyatosan nagy formában játszó Ravensel szemben.

Gondolom, ha most lezárjuk egy borítékban azt a tényt, hogy wild card helyen bejutunk és onnan az SB-ig eljutunk és ott  diadalmaskodunk, mindenki rábólint és kinyit egy sört.

Végezetül az előző 2006-os mérkőzésünkről egy rövid videó:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=2ofBq66uVd4[/youtube]

Írta és szerkesztette: Fizel Zoltán

Top