Keserű lett a hazatérés NE 39-26 PIT


Sajnos a New England elrontotta a hazatérés örömét.

Azt hiszem ilyen rosszul játszani még nem láttuk a csapatot mint a mérkőzés  első három harmadában. Sajnos ma a védelem sem volt az az acélos társulat.

Megtörtént az amire idén még nem volt példa 100 yard felett futottak a védelem ellen! Nincs mit tenni, az elemzés után a kukába ezzel a meccsel. Készülni kell a Raiders ellen és meg kell mutatni, hogy domináns csapat vagyunk továbbra is.

Mint a meccsnéző topicban megjegyeztem, idén még három pozitív mérlegű csapat van hátra. Az Oakland a Jets és a Ravens. Amennyiben úgy számolunk, hogy mindkettőtől kikapunk akkor is 11-5-el tuti a PO részvétel.

Persze nem erre kell bazírozni, hanem meg kell nyerni minden további mérkőzést.

Lássuk a csapategységeket:

Offense: Két különböző O-t láttunk ma a pályán, a nagy baj, hogy a 4. negyedbeli csak annyit játszott (1 negyed). A találkozó első részében látott támadó alakzatot talán jobb lenne most már minden mérkőzésen bent hagyni az öltözőben. A yardokat nézve mindenki csodálkozhat miért szapulom őket hiszen Ben 387 yardot dobált össze 3 TD-vel. Tomitomi "csak" 350-ig jutott. Azért jegyezzük meg, hogy a 387-ből kb.300 a 4. negyedben született. Kiegyensúlyozottabb játékkal talán nem dőlt volna el a mérkőzés ilyen hamar.

Defense: Ma nem tudták hozni azt amit eddig minden mérkőzésen. Tegyük gyorsan hozzá, hogy várható volt, hogy eljön ez a pillanat. Nem lehet mindig csak rájuk hagyatkozni. Ezt már nagyon sokszor elmondtam. Igen mi a védelemről vagyunk híresek, de nekik is lehet rossz napjuk. Elszenvedték az első olyan mérkőzést, mint már említettem, hogy az ellenfél 100 yard felett futott.

Nem is kívánok többet elemezni, mert most előre kell nézni. A vészharangot nem kell kongatni, hiszen olyan "szerencsés" helyzetben vagyunk, hogy a csoportban mindenki kikapott ebben a fordulóban. Az AFC East-ben pedig mindenki nyert. Még a Buffalo is megszerezte első győzelmét.

Vasárnap 19 órától a Raiderst fogadjuk akik bye weeken voltak a héten, vagyis pihentek. A győzelem rendkívül fontos lesz nekik, mivel kiegyensúlyozott a csoportjuk és ott valóban minden egyes pont számít.

A végére egy kép, ez várt reggel amikor beérkeztem a munkahelyemre. Mindenki ki tudja találni milyen napom volt ezután.

Top