Női szemmel: Steelers - Bills

Vasárnap a Buffalo Bills-szel nézünk farkasszemet!

Kedves fiúk és lányok (most már bátran mondhatom, hogy vannak lányok). Túl vagyunk a közös meccsnézésen is, ami több szempontból is sikeres volt, egyrészt nyertünk is, másrészt nem jelent meg egy csapat Ravens-es, hogy tojással dobáljon minket. Szerencsére ott még nem tartunk. Örülök hogy megismerhettelek titeket, mármint aki el tudott jönni. Aki sajnos nem tudott ott lenni, remélem hogy veletek is lesz szerencsém legközelebb találkozni!


Nem titkolom előletek, hogy vasárnap a szívemnek nagyon kedves meccs fog következni. Tudjátok, nekem egy titkos favoritom a Bills, mert hát innen szép nyerni, nem? Szóval engedjétek meg, hogy pár szép szót szóljak róluk. Én nagyon sajnálom őket, mert szerintem azért nem annyira rosszak, mint amennyire tartják őket. Talán nem a legfényesebb csillag az NFL egén, de amikor a Ravens-t jól megszorongatták, akkor biztossá vált, hogy őket tényleg nagyon fogom tisztelni. Szerintem egy nagyon küzdeni tudó csapat, és hiába bukták már el ezt a szezont, az biztos hogy ők az utolsó héten is olyan maximálisan harcolni fognak. Nekem akkor lettek először szimpatikusak, amikor megláttam, hogy 1991-től egymás után 4 évig döntőt játszottak, de mind a négyszer kikaptak. Ez annyira tipikusan lányos, hiszen a nők mindig a béna csapatot választják, mert megsajnálják. De szerencsére a Steelerst nem így választottam! =)


Remélem, nem haragszotok meg rám ezért a kis kitérőért, de sajnos csupán ennyi érvet tudtam felhozni a Bills ellen. Azt hiszem, ha nem nehezítjük meg magunknak ezt a játékot, akkor könnyűszerrel nyernünk. Több csapat is úgy gondolta, egy jó kis pihentető meccs lesz a bölények ellen, természetesen ők ezt kihasználták, és 200%-on játszottak, és bizony jó szoros meccsek lettek belőle. A lényeg, hogy nem szabad azt hinnünk, főleg az előző nagy pontkülönbség után a Raiders ellen, hogy ez most sétagalopp lesz. Pont úgy kell kiállnunk, mint akármelyik másik csapat ellen. Nem kell túllihegni, egyszerűen mindenkinek tennie kell a dolgát. Ha mindenki hozza a teljesen átlagos formáját, akkor az szerintem elég lehet. Persze az azt jelenti, hogy nem nagyon férnek bele a hibák, vagy hogy a támadófal újra kilyukadjon.



Összegezve az eddigieket, a meccs papírforma alapján nem lenne túl nehéz, de ismerve a Bills küzdőerejét, és a sárgazászló-sűrűséget a zebráknak köszönhetően, azt mondom, azért csak figyeljünk oda, tegyük a dolgunkat, ennyi biztosan elég lesz. A lényeg:

-hozzuk a szokásos védelmet

-tartsuk valamennyire a O-falat, hogy azért pontunk is legyen

-ne aludjunk el, mert abból a végén csúnya hajtás lehet, és nem hiányzik egy sérülés, gondolva az ezutáni meccs fontosságára.


Mindenesetre csütörtök éjjel a Pingvinek nyertek Buffaloban, és mivel nekünk nagyon megy az egyszerre nyerés, szerintem ez elég jó ómen. Meg hát hazafelé menet egyetlen bölényt sem láttam, semmi nem sugallja azt, hogy nyernek… =)


Ezen a héten két barátnőmet kérdeztem meg, ki fog nyerni, és mivel ikrek, nagyon egybehangzó választ adtak. Szerintük is a Steelers fog nyerni. Hogy miért? Mert jobban tetszik a nevük. Hát a drágáim nem igazán NFL rajongók, de most nagyon telibe találtak, legyen igazuk. Hát mindenesetre én nagyon várom a vasárnap estét, remélem örülhetek a Steelers győzelmének. Bízom benne, hogy nem nagyon alázzák meg szegény bölényeket, azt majd jövő héten lehet a Ravens ellen… De azért túl szoros se legyen, szívrohamot sem szeretnék kapni.


A Buffalo Billsnek a jelenlegi csúf állás ellenére is rengeteg rajongója van.  Celeb szurkolótáborát erősíti többek között Donald Trump (üzletember), Chad Michael Murray (színész), Vincent Gallo (színész), Jim Carrey (színész, humorista), és O. J. Simpson is biztosan a Billsnek szurkol. =) (És még sokan mások...)


Végezetül kedves gyerekes szülők, lassan itt az ideje, hogy a gyerekek elküldjék a levelet a Mikulásnak. Úgyhogy tessék szépen beleíratni abba a levélbe, hogy „Kedves Mikulás! Szeretnék egy új babát, egy új versenyautót, ja és egy kevésbé ingadozó Offense falat a Steelersnek.” Hozzáteszem, hogy a múlt vasárnapi falra egy rossz szavam se lehet, remélem ez így is marad…


Szóval mindent összesítve, GO STEELERS!!!

Top