Steelers @ Bears 17-23

“Ne menj be a medve barlangjába, ha nem vagy felkészülve arra ami ott fogad”, tartja a dakota közmondás. Na jó valójában ezt én találtam ki, de ennél találóbban a tegnapi “mérkőzést” nem is lehetne jellemezni. Illetve lehetne, de mégiscsak ez az oldal nem egy felnőtt tartalmakkal foglalkozó site.

Aki látta annak nem kell újra felidézni, így is sírva markolta a párnája csücskét egész éjjel. Aki nem az nehogy megnézze, inkább meghívom moziba az Az című filmre, az babazsúr ehhez képest.

A viccet félre téve. Tegnap este a labda mindkét oldalán csúnyán leszerepeltünk, sőt az edzői stáb is csúfosan bukott. A teljesítmény nagyjából a 0 alá eredményt éri el. Már ha ilyet osztanának az iskolákban.

Az O 17 pontot tudott a táblára tenni, egy BELL-BEN-BROWN-BRYANT sorral. 17 pont, ez kb a lepkef..ng. Ebből 10 pont short field után. Tehát nem is kellett a teljes pályán végigmenetelni. Nagyjából 1 drive volt amire azt lehet mondani, hogy ok az rendben volt 1 nyomorult drive.

A D 200 feletti futott yardot nyalt be. Olyan csapattól ahol szinte pontosan tudni lehetett, hogy futni fognak, mert a passzolási képességük eléggé limitált. Vagyis, igazából csak a futásra kellett szinte készülni az edzői stábnak. Bár lehet készültek és ebédre valami csípőset ettek amitől az öltöző WC-jén töltötték a találkozó nagy részét.

Ez az összecsapás nagyon nem sikerült. Nem tudok pozitívumot kiemelni igazán.

Talán a blokkolt FG utáni hatalmas rohanás McDonald részéról és a gyönyörű labdakiverés. Igaz ehhez kellett az ellenfél nagyképűsége. Shazier volt az a védelemből akit észre lehetett venni, folyamatosan és nem csak 1-1 villanása volt, de egyedül 11 ellen kevés vagy. A lecsúszott szerelésekben bajnokok lehetnénk. Az első meccsek alapján azt hittük ez már a múlté, na ami ott elmaradt azt most behoztuk. A statisztikusok meg örüljenek. Brown a 110 yardjával és JuJu a maga két elkapásból hozott 39 egységével, illetve azzal, hogy mennyit dolgoztak, blokkokat osztva. akik még nagyjából hozták azt amit tőlük elvárhatnánk. Ez 3 játékos volt. 53-an vannak a keretben. A többi 50? Hazáig remélem kukoricán térdepelt mind. Hol vannak már azok a régi szép idők amikor a vietnami papucsok elegek voltak a szünetekben.

Nézzünk előre egy kicsit.

Következik a nagy csoport rivális, akik azért szintén nem a meggyőző játék oldalukat mutatták Londonban. Vasárnap este a Ravens ellen lépünk majd pályára. Mindenkire szükség lesz, mert akár az év végi csoport helyezések is komolyan eldőlhetnek. A jelenlegi helyzetben a Cinci és a Browns úgy néz ki az utolsó helyért vívnak ádáz csatát. Nekünk az egyaránt 2-1-el álló Baltimore lehet az ellenfelünk a csoport trónjáért.

A vasárnapi találkozó sok szempontból is fontos pont lesz. Vasárnap Október 1-e van. Tudjátok a Steelers.hu már sok éve a mellrák ellenes kampány egyik hazai nagykövete. Idén sem lesz ez másként. Figyeljétek a híreket, mert szerdán fontos bejelentések hangzanak majd el a kampányról.

Lesz természetesen közös meccsnézés, de előtte egy nagy közös felvonulást szeretnénk szintén a mellrák ellenes küzdelem jegyében.

Akármi is történik ne feledjétek Here We Go Steelers.

 

Facebook hozzászólás

Hozzászólás

Feliratkozás

Feliratkozás az email levelezőlistára, hogy megkapja az újításokat.

Hozzászólás lezárva.