Pink month

 

 

Kedves Olvasóink!

A Steelers.hu szerkesztősége az idei esztendőben immár 8. alkalommal rendezi meg a Pink Month-Harc a mellrák ellen elnevezésű jótékonysági akcióját. Az akció célja a nők figyelmének felhívása, hogy a mellrák, ha időben felfedezik, teljesen gyógyítható. “Hívunk jöjj, mert késve késő”

Az októberi hónapban egy adománygyűjtés is folyik a Magyar Rákellenes Liga számára.

A kampányban az alábbi támogatók vesznek részt, sokan már több éve a kampányunk tagjai.

Telekom Veszprém Férfi Kézilabda csapata

“A veszprémi kézilabda csapat idén negyedik alkalommal vesz részt a Pink Október jótékonysági kampányban. Korábban rózsaszín pólóban melegítettek a játékosaink, volt olyan is, hogy pink zoknit hordtak. Idén ismét pink pólót és csuklószorítót viselve ösztönzi a Telekom Veszprém csapata a szurkolókat a betegség elleni harc támogatására.

 A drukkerek ugyanilyen pólókat és csuklószorítókat vásárolhatnak majd a Veszprém Aréna szurkolói boltjában és a webáruházunkban is. A póló 4000 forintba, a csuklószorító pedig 1000 forintba kerül majd, ám ha valaki vásárol egy pólót, akkor ahhoz ajándékba kap egy csuklószorítót is. Az így befolyó teljes összeget a Magyar Rákellenes Liga részére folyósítjuk. Azaz szurkolóink nemcsak egy Telekom Veszprém címeres, rózsaszín hummel termékekhez juthatnak majd, hanem a mellrák elleni küzdelmet is támogatják.

A kampányban idén is partnerünk lesz két kiemelt szponzorunk, a Magyar Telekom és az LV Sport, a hummel kizárólagos hazai forgalmazója. A sportszer forgalmazó cég a jótékonysági értékesítésre szánt termékek felét ingyen biztosítja, míg a Telekom a pólók és csuklószorítók gyártási költségének a másik felét fedezi. Ezek a termékek szintén a shopba kerülnek, és a távközlési vállalat az ottani eladásokból származó teljes bevételt a Magyar Rákellenes Ligának ajánlja fel.”

Az idei évben csatlakozott az akciónkhoz első ízben egy vízilabda szakosztály a PVSK- Mecsek Füszért .

A sportszakosztály az alábbi vállalásokkal kívánja segíteni az akció sikerét:

“Az október hónapban megrendezésre kerülő mérkőzéseken egyedi, csak ebben a hónapban használatba kerülő nadrágokban játsszuk le a mérkőzéseinket, különleges rózsaszín feliratokkal a nadrágon, valamint a játékosok a bemutatás alkalmával rózsaszín pólóban vonulnak fel.

 Október hónapban a hölgy szurkolóink ingyen tekinthetik meg hazai mérkőzéseinket.

 Lehetőséget biztosítunk a játékosok által a bemutatáson is viselt pólókhoz hasonlóak vásárlására, áruk 4000FT, melyből 1000 Ft-ot az Országos Rákellenes Liga javára ajánlunk fel.”

 

Idén is támogatónk Gercsák Szabina U23-as Európa-, junior világ- és Európa- valamint ifjúsági olimpiai, világ- és Európa-bajnok miskolci cselgáncsozó!

Szabina a Dvtk-Miskolci Judo Klub versenyzője és a Career Sport menedzseltje aki az alábbi felajánlásokat teszi!

 

Első ízben a saját maga használt fekete övét ajánlja fel melyre rózsaszín varrással felkerül a neve. Ezen öv különlegessége, hogy ebben az övben lett Szabina Junior Világbajnok, méghozzá a 2015-ös évben!

Másodsorban 5 db rózsaszín pólót is, melyek hátân Szabina eddigi kiemelkedő eredményei lesznek olvashatóak, elől pedig a következő felirat:

“Én is támogatom a mellrák elleni harcot”

Nem végső soron pedig Szabina válogatott judo ruhájára egy rózsaszín anyagot varr amelyet edzőtáborokban, edzéseken és versenyeken ( a sportág szabályait figyelembe véve) visel majd.

Természetesen mivel honlapunk egy Amerikai football szak honlap a hazai amerikai foci támogatók is képviseltetik magukat. A  szakági szövetség égisze alatt dedikáltan két klub lesz idén akik konkrét akcióba kezdenek. A többi csapat természetesen a már jól megszokott rózsaszín kiegészítőket, jeleket, hordja majd októberben. A két résztvevő sportcsapat a Budapest Wolves Ladies és a Dunakeszi Rangers

A Wolves Ladies vállalása:

“A vállalásunk tehát egy rózsaszín Wolves Ladies mez, amit a csapat tagjai aláírtak. Ezt a honlapon fogjuk elárverezni, és az ebből befolyt összeget, valamint októberben a meccseken összegyűlt adományokat október végén átutaljuk a Rákellenes Liga számlaszámára. Ezenkívül a Ladies szociális média-oldalain és a meccseken is hangoztatjuk a kampányban való részvételünket és a megelőzés fontosságát.“

A VSD Rangers az alábbi, részben a Wolves Ladiessel közös, tervei

1 db VSD Rangers dedikált mez és 1db labda licitre bocsátása

Kampányfilm készítése a Budapest Wolves Ladies közreműködésével, amely a rák valamint a mammográfiai szűrésről szól.

A VSD Rangers a tavasszal lejátszott bajnoki küzdelmek során megrendezett egy Pink Bowlt ahol a mérkőzésen összegyűlt adományokat teljes összegben a Magyar Rákellenels Liga számlájára utalják a hónap folyamán.

Amint a tavalyi évben úgy idén is a Magyar Nemzeti tánceggyüttes kíváló néptáncosai a kampányunk lelkes támogatói, élükön ZSURÁFSZKY ZOLTÁN, Kossuth-díjas kiváló művésszel

A Tánceggyüttes idén az októberi hónap jelentős részét a tengerentúlon tölti egy sok állomásos fellépés sorozattal. Ez természetesen nem akadályozza meg őket abban, hogy a kampányunkat támogassák. A fellépéssorozat Pittsburgh-hez legközelebbi állomásán, Cleveland-ben, az egész este a Mellrák elleni kampányunknak lesz szentelve, de természetesen minden állomáson elhangzik majd, hogy a tánceggyüttes egy az USA-ból indult kampányt hoz vissza Magyarországról.

A Steelers.hu fontosnak tartja, hogy folyamatosan nyisson olyan területek felé amely egyre több emberrel ismertetheti meg a kampányunkat és amely ez által tudja azt a célt szolgálni, hogy egyre több nőhöz jut el a felhívásunk.

Ennek jegyében az idei évben van egy olyan új csatlakozónk aki a sporthoz érintőlegesen ugyan kapcsolódik, de Ő maga képzőművész. Szőke Gábor Miklós a Fradi sas és az Atlanta Falcons új stadionja előtt álló sasnak, jelenleg a világ legnagyobb fém szobrának, a megalkotója.

Miklós és csapata az októberi hónapban minden csatornájukon aktívan népszerűsíti az akciót, ezzel a világ szinte minden szegletébe eljuttatva annak hírét. valamint Miklós egy a közeljövőben elkészítendő műalkotása tartalmazni fog valamilyen rózsaszín motívumot.

Az E és J Bt. – az NFL-2. könyv kiadója, és egyben a német  BODICO, exkluzív minőségű natúrkozmetikumok, parfümök, szépség-egészségtermékek importőre és kizárólagos hazai forgalmazója, mindkét minőségében az első évtől önzetlen és kiemelt támogatónk.

A BODICO Szépségklub tagjai 8 éve tudják, hogy a cég elkötelezett az októberi mellrák elleni harcban. Nincs ez másként idén sem.

A cég vállalja, hogy minden eladott NFL-2. könyvből 1.500,- Ft-ot és minden általunk kiadott és eladott dvd árából 500,- Ft-ot felajánlanak. .

A BODICO és az NFL-2. könyv az eddigi évekhez hasonlóan folyamatosan minden csatornán reklámozza a kampányt és segíti akciónkat.

 

Természetesen az Amerikai football élmény egy jó baráti társaságban a legkellemesebb. Mi adhatna jobb helyet egy ilyen társaságnak, mint a Neked Csak Dezső gasztro söröző.

A Neked csak Dezső tulajdonosa évek óta az akció támogatója a háttérben. Idén azonban a fénybe lépett és vállalta, hogy a legjobban fogyó “Neked Csak Lager” fantázianevű sörükből, minden egyes korsó után 100 Ft a Magyar Rákellenes Liga számlájára kerül a hónap végén.

Az adománygyűjtés támogatói:

Magyar Rákellenes Liga

MAGYAR AMERIKAI FUTBALL SZÖVETSÉG

Telekom Veszprém

Budapest Wolves Ladies

Bodico.hu

Sport TV

Telekom

Hummel

Gercsák Szabina (Career Sport Management)

PVSK-Mecsek Füszért

Szőke Gábor Miklós

VSD Rangers

Ne feledjétek a mellrák gyógyítható, csak időben kell diagnosztizálni.

“Hívunk jöjj, mert késve késő”

 Minden női családtagot rá kell venni, hogy amikor teheti, legalább évente 1 alkalommal menjen el és vizsgáltassa meg magát. A friss eredmények azt mutatják, már nem csak az idősebb korosztály veszélyeztetett, egyre több fiatal lány, anya szervezetében diagnosztizálják ezt a betegséget. 

Az akciónk célja nem csak az adománygyűjtés, hanem az is, hogy felhívjuk a férfitársaink figyelmét, hogy a velünk együtt élő nők igenis figyelemre és segítségre szorulnak. Sokszor a szégyenérzet, a félelem erősebb és nem jelentkeznek a vizsgálatra,  csak akkor amikor már késő.

A Magyar Rákellenes Liga segít abban, hogy a fiatal lányok megtanulják az önvizsgálatot, ezt rendszeresen végezzék is.

Az alábbi linken például egy képes szöveges oktató anyaggal.

Köszönjük a segítséget mindenkinek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..