Megmutattuk, ki az Úr a háznál!

Kellemes Ünnepeket mindenkinek. Ezúttal enyém a megtiszteltetés, hogy megírhatom az összefoglalót. Remélem, kellemesen telnek az ünnepek, és azért mindenki tudta követni az eseményeket. Az este pontosan úgy sikerült, ahogy azt minden szurkoló megálmodta. Még a csíkosok sem állhattak a győzelmünk útjába.

 

Mint tudjátok, Big Bennek végül nem sikerült teljesen felépülnie, és az edzői gárda nem is engedte, hogy játsszon, így a csapatot az este Charlie Batch vezette győzelemre. Az első negyedben a Rams csupán félpályáig tudott eljutni, így a Pittsburgh következett, de végül  csak a 3 yardos vonalig sikerült menetelnünk, így maradt a Field Goal, amit Suisham értékesített 21 yardról. Ezután pár oda-vissza sikertelen támadás után már a Rams harmincas vonalánál jártunk, amikor is egy sikertelen passz következett Antonio Brown felé. Így pedig interception, és a Rams támadhatott, de pontot végül nem tudott szerezni belőle, sőt, csupán csak 9 yardot tudott hozni belőle. Így újabb punt, amit kis idő múlva Mendenhall 52 yardos futása követett, de sajnos csak a 10 yardos vonalig jutott, így a TD-t végül John Clay szerezte meg meg, majd jött az extra pont, az állás 10-0.

 

Így vonulhatott a két csapat az öltözőbe. Valószínűleg a Rams kapott némi fejmosást, ami a játékukon valamelyest meglátszott, de a pontokon végül nem. A harmadik negyedben mi kezdhettük meg a támadást, és már Batch is kevesebbet passzolt, de azokat sikeresen. Végül sikerült minket Field Goal-on tartani, Suisham ismét betalált ezúttal 49 yardról. Ezután 1-1 sikertelen drive követett, miután a Rams egyszerűen szétfutott minket, pontosabban Jackson, hiszen ebben a drive-ban csak ő kapta a labdát. Végül a 7 yardosig tudtak eljutni, így csupán Field Goal lehetőség, amit Brown elhibázott, így az eredmény maradt 13-0, és közben át is léptünk a 4. negyedbe. Ahol továbbra sem pihentünk meg, és Wallace 47 yardos elkapását volt szerencsénk látni, ami végül csak First Down lett, de az 1 yardosról jöhettünk, amit Mendenhall futása váltott pontokra, egészen pontosan 6 pontra, illetve 1-et Suisham is adott hozzá. Egy újabb sikertelen Rams támadás után megint mi jöhettünk, amely drive-ban Batch is egyre bátrabban passzolt, a Vörösember pedig kiegészítette pár remek futással, és be is fejezte egy újabb TD-vel. Így az eredmény 27-0.

Összességében: Sikerült zérón tartani az ellenfelet, idén először. Azonban biztosan mindenki jobban örült volna, ha mondjuk a Ravens ellen sikerült volna ugyanez. A lényeg, hogy ne szálljunk el tőle, az viszont szimpatikus volt, hogy nem ültünk le a 4. negyedben sem. Végülis az este jól sikerült, szép játékokat láthattunk, de aki véletlenül nem látta volna, az sem maradt le túl nagy izgalmakról, Reméljük, hogy a rájátszásban is ilyen eredményeket tudunk elérni. De most beszéljenek helyettem a kommentek, ha lesznek. :) Kívánok mindenkinek továbbra is Kellemes Ünnepeket.

Facebook hozzászólás

Feliratkozás

Feliratkozás az email levelezőlistára, hogy megkapja az újításokat.

18 hozzászólás neki “Megmutattuk, ki az Úr a háznál!”

  1. Fizel Zoltán kategória: 25/12/2011 #

    A nullázás a SEA ellen már sikerült egyszer. Igaz ott 3 ponttal kevesebbet szereztünk. Ügyes voltál, köszi a segítséget.

    • Katinka kategória: 26/12/2011 #

      Jogos…. :D

  2. Klaci79 kategória: 25/12/2011 #

    túl sokat nem lehet beszélni erről a mérkőzésről, mert a két csapat nem egy osztályt képvisel, kivétel talán Jackson, de nagyon egyemberes az egész Rams…hogy mi sosem tudunk ilyet kifogni a csoporton belül…itt van pl a Browns, aki minket is megszorongatott és a Ravens is csak éppenhogy tudta megverni tegnap…

  3. Klaci79 kategória: 26/12/2011 #

    átkerült a Steelers utolsó mérkőzése a 22:15ös sávba, de egyenlőre nem tudni, hogy a sport tv mit közvetít, illetve az wspn

    • Gábor András kategória: 27/12/2011 #

      Ricsiék a Bengals meccset nyomnák, szívem szerint én mindkettőt egyszerre nézném

  4. nyiti kategória: 27/12/2011 #

    lesz Chillizés vasárnap este? tudom h korai :D

    • Gábor András kategória: 27/12/2011 #

      Chilizés biztos nem, mert zárva lesz, viszont azt beszéltük, hogy együtt kéne nézni valahol. Tán valamelyik Champs ben

      • Fizel Zoltán kategória: 27/12/2011 #

        Beszéljük le és foglaljunk helyet valahol. Igaz, hogy később kezdődik, de mivel másnap még nem kell dolgoznom én is felmegyek mindenképpen!!!

        • tamaske kategória: 27/12/2011 #

          én is szabin vagyok 2-án, szívesen megjelenek bárhol

      • tamaske kategória: 27/12/2011 #

        ráadásul 2án már cigizni sem lehet…

  5. nyiti kategória: 27/12/2011 #

    szerintem a mai Saints vs. Falcons meccsen kiderül h Ricsiék mit közvetítenek majd vasárnap este.

  6. nyiti kategória: 27/12/2011 #

    jaa értem. hát okés, én ott tudok lenni az biztos :D :D

  7. nyiti kategória: 27/12/2011 #

    2.ától nem lehet cigizni ilyen helyeken?? de “sajnálom” :D :D

    • tamaske kategória: 28/12/2011 #

      nem, csak 5 méterre az ajtótól kint, ha nincs a közelben iskola vagy templom vagy bármi.

      talán a hortobágyon lehet :D
      bár ott meg ott a gulya meg a csikós meg a 9 lyukú híd…

      • Gábor András kategória: 28/12/2011 #

        tomi azért annyira ne aggódj, Zoli Te meg ne örülj, mert csak április 01-től büntetnek, addig simán megy minden a régiek szerint a helyek 90%-ban. Addigra meg az idénynek is vége. ;)

  8. nyiti kategória: 27/12/2011 #

    látjátok azt a labdát a jobb kezemben??? :D :D :D
    születésnapomra kaptam :D

    • tamaske kategória: 28/12/2011 #

      isten éltessen, jó kis laszti. esetleg elhozhatod kabalának :D

  9. nyiti kategória: 28/12/2011 #

    hehehehe, úgy legyen, végülis kipróbálható dologról van szó :) :D és köszike :D

Pittsburgh Steelers Magyar Fanklub

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó?

Regisztráció a honlaphoz