Heath Miller 83

Igen jól látjátok, megemlékezünk a kiváló TE-ről aki 11 év után idén szögre akasztotta a sisakot.Earl Heath Miller, Jr. 1982 október 22-én született Richlands , VA államban. A középiskolában, mint a legtöbb későbbi profi sportoló, több sportágban is jeleskedett. Footbalban mint QB és S poszton, Baseballban first base, kosárlabdában mint támadó számítottak rá. Természetesen minden sportágban a legjobbak közt volt az államban. Végül az Universíty of Virginai csapata recruitolta mint TE.

Az egyetemen újoncként All American tagságot kapott. A végzés után természetesen minden TE-khez kapcsolódó rekordot Ő tartott az iskolában.

2005-ben a Steelers draftolta az első körben a 30. helyen.

Ebben az évben már a csapatba is bejátszotta magát és a Steelersnél Ő lett az év újonca. A teljesítményével nagyban segítette a csapatot a SB győzelemben. 39 elkapás 459 yard és 6 TD volt az éves eredménye. A Colts elleni Divisional round meccsen 3 elkapással 61 yarddal és 1 TD-vel segítette a csapatot. Jelölték az év újonca díjra is. Azonban Cadillac Williams a szavazók szerint jobban megérdemelte a díjat. Később az élet bizonyította, hogy az igazi tehetség és az igazán nagy játékos Miller.

Innentől kezdve a vajkezű elkapó Ben egyik kedvelt célpontja lett és a kitűnő és fontos elkapások mellett sokszor igen kritikus helyzetekben megmutatta, hogy blokkolni is kiválóan tud.

1f13d35c2094ee4ddc14b60b31d9fbac

A karrierje során :

592 passzt halászott le

6569 yardot szerzett

11.1-es átlaggal haladt a passzokból

87 yardos volt as leghosszabb játéka

45 TD-t szerzett összesen

A legjobb szezonja a 2012-es volt, a számokat tekintve.

Összesen 5 alkalommal veszített labdát.

Azt hiszem méltán állíthatjuk, hogy a Steelers szurkolók egyik nagy kedvence, egy végtelenül szimpatikus és szerény fiatalember akasztotta szegre a sisakot.

A következő szezontól nem halljuk majd az elkapásai után zúgni a Heeeeath kiáltást a nézőtérről.

Biztos vagyok abban, hogy a visszavonulásában szerepet játszott, hogy az újonc Jesse James már egészen biztató jeleket mutatott. Miller érezte, hogy eljött az idő és akkor kell abbahagyni amikor még mint kezdő és valóban a csapat segítségére lehet.

heath-miller

 

Kiválásával a második  aranygeneráció, akik 3 SB-ban jártak és ebből 2-t megnyertek, újabb tagja távozott. Jelenleg már csak Ben Roethlisberger, James Harrison és Greg Warren van rosteren a 2 gyűrűsök közül.

Végezetül egy rövid összeállítás a legszebb jeleneteiből

Facebook hozzászólás

Hozzászólás

Feliratkozás

Feliratkozás az email levelezőlistára, hogy megkapja az újításokat.

Hozzászólás lezárva.