Előszezon első mérkőzés: Steelers-Lions

Hosszú várakozás után végre ismét NFL mérkőzéseket láthatunk. Rögtön az elején a Lions lesz a vendég a Heinz Fielden és a szokásoknak megfelelően igyekszünk felkészülni a mérkőzésre egy rövid írással. Sok-sok idő telt el a denveri vereség óta, de most elkezdődik a felkészülés utolsó szakasza az előszezon mérkőzésekkel. Rengeteg dolog történt az offseason során, ezekre próbálok most kitérni néhány mondattal. Hogy mi fog történni a pályán, teljesen bizonytalan és nem is igazán fontos. Azonban jó lesz végre ismét Steelers meccset látni és sok olyan játékossal ismerkedhetünk meg, akikről korábban még nem is hallottunk.

Lássuk mindjárt a nagy hiányzókat:

Aki nem követte szorosan az eseményeket, azoknak talán furcsa lesz, hogy hiányozni fog az egyik nagy ikon, Miller ugyanis az előző év után befejezte a pályafutását. Az ő helyére érkezett a Chargers lejárt szerződésű TE-je Green, aki kisebb sérülést szedett össze az edzőtáborban, így valószínűleg nem is fog játszani a Lions ellen. Annál is inkább mert az utóbbi napokban komoly problémák derültek ki Green kapcsán. Egy korábbi agyrázkódás hatására rendszeres fejfájással küszködik. Így bizony komolyan aggódhatunk a jövőjéért. Itt a tavaly draftolt Jesse James kezdhet majd.

Biztosan nem játszik Roethlisberger. Neki nincs sérülése szerencsére, de már hagyományosan keveset játszik az előszezonban, hiszen a többi irányító nagyon kevés lehetőséget kap normál esetben az alapszakaszban, így itt tudják megmutatni magukat.  Landry Jones és Bruce Gradkowski küzdhet majd a csereirányító szerepért.

Sem a 4 mérkőzéses eltiltással kezdő Bell, sem pedig DeWill nem lesz a Lions ellen, így majd Fitzgerald Toussaint és Daryl Richardson kapják a labdákat és küzdenek azért, hogy kitőlthessék a Bell eltiltása miatt felszabadult helyet az első meccseken.

Szintén nem láthatjuk majd a csapat talán legnagyobb sztárját: Antonio Brownt. Nem eltiltás vagy sérülés miatt, egyszerűen hatalmas a harc a WR-ek között és lehetőséget akar adni mindenkinek Tomlin, hogy bizonyítsanak.

Utolsó jelentős hiányzó Pouncey, akinek a tavalyi sérülése már rendbe jött, de nem akar kockáztatni a csapat, hiszen itt is egyébként komoly harc várható a cserék között.

Kisebb-nagyobb sérülések miatt WR Markus Wheaton, CB Artie Burns, OLB Travis Feeney és DT Roy Philon is kihagyja a találkozót.

Facebook hozzászólás

Hozzászólás

Feliratkozás

Feliratkozás az email levelezőlistára, hogy megkapja az újításokat.

Hozzászólás lezárva.