A megszokott szoros küzdelemben, remek 4. negyedes stratégiával nyertünk és versenyben vagyunk a Super Bowl-ért.
Tipikus decemberi Heinz Field-i találkozó volt, működött a defense, az offense hozta amit kell és pörgött a rettenetes törölköző.
Az első félidőben nagy nyomás volt az irányítókon ezt Ben bírta jobban két TD passzt is adott. A félídőben 20 -10 re vezettünk.
A hamadik negyedben ismét jött a holtfont az “O” nulla jardot hozott és a 20-20 negyed végi eredmény a “D”-nek és a Ravens ügyetlenkedésének köszönhető.
2 TD is kaphattunk volna még pluszban. Igazán kirívó Derrick Mason endzoneban elejtett labdája volt.
A záró negyed a Terrible Towel-ről szólt pörgött- pörgött és nyertünk.
Azt összefoglaló itt nézhetitek érdemes.
Idáig a forduló tökéletesen áll.
Nyertünk és kikapott a Miami és a Jags vesztésre áll a Jets és a Broncos is. Szorítsunk, mert nem a saját kezünkben van a sorsunk!



Most akkor milyen eredmények kellenek nekünk? Volt, ahol azt olvastam, hogy a Denvernek, Baltimorenak, Jetsnek és a Houstonnak is ki kell kapnia, volt, hogy ebből csak háromnak, az nfl.comon a fórumozok egy része azt állítja, hogy a Denver elleni győzelmünk miatt őket mindenképp megelőzzük, ha nyerünk vasárnap, és párak szerint a jobb divizión belüli mutató miatt a Houstonnal is ez a helyzet. Ha valaki tudja, segítsen. Köszi!
A győzelmünk mellett kell:
1. Texans és Jets Loss
2. Texans és Ravens Loss
3. Ravens, Broncos és Jets Loss
4. Texans, Jets és Ravens Loss (ez esetben 5. helyen mennénk be)
Üdv!
Egy kérdésem lenne: Olyan eset is előfordulhat hogy az AFC North-ból 3 csapat CIN,BAL,PIT ott legyen a rájátszásban???
Ha nem szentem akkor is jó esélyeink vannak :
Mert Texans – New England lesz( szentem Bradyék győznek)
Jets – Cincinnati
Broncos – Kansas ( Broncos tuti behúzza)
Baltimore – Oakland (ha mind2 csapat úgy játszik ahogy legutobb ellenünk akkor Oakland nyer)
és akk elvileg ott lennénk!
Valóban kicsit utána olvasva a Denvert biztosan megelőzzük győzelem esetén. A Houstonnál ebben nem vagyok biztos, mert akkor mi a fenéért teszik elénk a tabellán. De a Jets és a Ravens pontvesztés mindenképpen kellene, természetesen jó szerencse esetén egyikőjük bukása is elég lehet, de a lényeg, hogy nyerjünk és mivel szinte még karácsony van bízzunk a csodában…Istenem kikaptunk a Raiderstől, a KC-től a Brownstól….úgy hogy közben elvertünk egy Vikingst…ha bejutunk a Playoff-ba meg is nyejük, ott nincs rossz csapat
Na szóval a pontos hétvégi menetrend.
Ha be akarunk jutni a rájátszásba az alap a Miamiban való győzelem
és/vagy a Texans és a Jets veszít vagy döntetlent játszik a NE (10-5) és a Bengals (10-5) ellen Houstonban és New Yorkban
és /vagy a Texas és a Ravens veszít vagy döntetlent játszik, ez utóbbi Oaklandban lesz
és/vagy a Jets és a Ravens veszít vagy döntetlent játszik, de ez esetben nem tudom miért, de Denveri pontvesztésre is szükség van a KC ellen.
Forrás nfl.com
Kezdődjön a tánc
Köszi! az infókat!
hát esély az van és rem élni is tudunk vele!!
GO STEELERS!!!!