Egy legenda aki a nagy utódok előtt taposta a gyepet

John Henry Jonhson

Sajnos a hét végén egy “családtag” eltávozott az égi football pályákra. John Henry Johnson a csapat történelmének első 1000 yard / szezon feletti fullbackja (valójában a mai értelemben ez akkoriban futót jelentett) 1960-65 közt játszott az arany fekete mezben.

John  1929 November 24-én látta meg a napvilágot Waterproofban Louisiana Államban és a pénteki napon 2011. Június 3-án 81 évesen hagyta el az acélcsaládot Tracyben, California államban.

Jonhson kezdetben a Canadian Football League-ben játszott 1953-ban, majd  az ’54-es drafton a Frisco a második kör 18. céduláját adta érte. Ezután ’54 és ’56 közt a 49-ers gárdájában futotta a yardokat. Ezután ’57-től újabb két éven át a Lions csapatában játszott, majd 1960-ban arany-feketébe öltözött. A pályafutása során kétszer sikerült 1000+-os szezont produkálnia és ezt mindkétszer az acélvárosban. A teljesítményéről mindent elmond, hogy a 2008-as All Star Steelers összeállításnál a negyedik helyen végzett a futóknál. Előtte nem kisebb nevek mint Harris, a “BUS” Bettis és “Fast” Willie lettek a rangsor dobogósai.

Jonhsont 1987-ben választották be a Cantoni nagy csarnokba.

A karrierjének legfontosabb adatai:

Year Team G Att Yds Ave TD Rec Yds Ave TD
1954 SF 12 129 681 5.3 9 28 183 6.5 0
1955 SF 7 19 69 3.6 1 2 6 3.0 0
1956 SF 12 80 301 3.8 2 8 90 11.2 0
1957 DET 12 129 621 4.8 5 20 141 7.0 0
1958 DET 9 56 254 4.5 0 7 60 8.6 0
1959 DET 10 82 270 3.3 2 7 34 4.9 1
1960 PIT 12 118 621 5.3 2 12 112 9.3 1
1961 PIT 14 213 787 3.7 6 24 262 10.9 1
1962 PIT 14 251 1141 4.5 7 32 226 7.1 2
1963 PIT 12 186 773 4.2 4 21 145 6.9 1
1964 PIT 14 235 1048 4.5 7 17 69 4.1 1
1965 PIT 1 3 11 3.7 0 0 0 0.0 0
1966 HOU 14 70 226 3.2 3 8 150 18.8 0
Totals 143 1571 6803 4.3 48 186 1478 7.9 7

Nyugodjék békében, Isten áldásával.

Facebook hozzászólás

Hozzászólás

2 hozzászólás neki “Egy legenda aki a nagy utódok előtt taposta a gyepet”

  1. THE CROW kategória: 04/06/2011 #

    Nyugodjék békében.

    Egy vidámabb téma:

    http://youtu.be/VD4Yi7r8xDE

    Kicsit bosszantó a sok ismétlés benne, de ezeket az ütközéseket sosem lehet megunni!!!

    LEGYEN MÁR SZEZON!!!

  2. Katinka kategória: 06/06/2011 #

    Szerintem profiként ilyen igénybevételek mellett 81 évig élni több is, mint az ember várná.
    Nyugodjék Békében.