Cincinnatibe látogatunk

Kissé elcsépeltnek tűnik, de ismét sorsdöntő mérkőzés előtt áll a Steelers, amely ezúttal dél-ohioba, Cincinattiba látogat. A szezon háromnegyede már lement és jelenleg az AFC-ben három csapat kiemelkedik 10-2-es mutatóval a ligából. Mögöttük nagy a tülekedés, de egy csoportgyőztes a Colts vagy a Texans még biztosan ott lesz a rájátszásban. Utánuk pedig megy a hatalmas harc a wild card helyekért. Ennek a harcnak részese a Steelers is 7-5-ös mutatóval akárcsak a Chiefs és a Jets. Ráadásul mivel a legfontosabb mutatóban vagyis a főcsoporton belüli mérleg tekintetében is hátrányban vagyunk, jelenleg nincs rájátszást érő helyen az acélvárosi csapat. Mostani ellenfelünk a liga egyik legjobb formájában lévő csapata a Bengals, akiknek nem csak remek támadósoruk van, de kifejezetten erős a védelmük is.

Na de mit nekünk védelem kérdezhetnétek, hiszen a formákat tekintve kiemelkedik a Steelers offense az egész ligából. 409,1 yardos átlaggal a liga második legjobb támadósora a miénk és ebben az adatban benne vannak a Big Ben nélküli meccsek is. Ráadásul a Steelers történelmében most van az első olyan négy mérkőzéses széria, ahol a csapat legalább 30 pontot rak fel a táblára, mindezt úgy, hogy NFL rekordot állít be a mérkőzésenként szerzett legalább 450 yarddal. (2004 Kansas City Chiefs, 1994 Miami Dolphins és 1961 Houston Oilers) Ráadásul átlagban 36 pont és 529 yard elképesztő teljesítmény. 30 vagy több pontos meccseket ilyen hosszan csak két csapat, a 2013-as Denver és 1999-2000-ben a Rams tudott bemutatni, előbbi 13, utóbbi 14 egymást követő meccsen. A Peyton Manning és Kurt Warner vezette offenseket az NFL történelmének legjobb offenseiként tartják számon.

Érdekesség egyébként, hogy Todd Haley volt az OC a Cardinals-nál 2008-ban, amikor egy ilyen négy meccses széria összejött (30+ pont), ebből három a PO-ban. Majd a Steelers ellen kaptak ki a Super Bowl XLIII-ben. Ha már összekötöttük az Cardinals-al a történetet, azt is el kell mondani, hogy idén csak ők tudtak a Bengals ellen 30 pontnál többet szerezni. Átlagban mindössze 16,3 pontot hoznak össze a csapatok a Cincinatti ellen.

Szóval az offense jó formában és ezt az egyéni számok is jól mutatják: Big Ben 2707 passzolt yardnál jár, mindezt úgy, hogy töb mint négy mérkőzést hagyott ki idén. Mérkőzésenként 338,4 yardot passzol, ami a legjobb a ligában. 15 TD mellett 9 INT áll a neve mellett, 98,1-es rate-inggel, aminél csak öt irányító tud jobbat felmutatni. 15db 40 yardnál hosszabb játékot mutatott be, ami szintén a legtöbb a ligában.gameday

Antonio Brown mindössze 28 yarddal van lemaradva Julio Jones mögött 1310 elkapott yard, de 14,1ypr mutatója még nála is jobb. Nyolc darab 40+-os elkapása, pedig a legjobb az elkapók között. És ugye Big en kihagyása az ő teljesítményén is hagyott nyomokat. Nem panaszkodhatunk Bryant formájára se, aki a meccsenkénti 89 yardot hozza és ezzel ott van a legjobb tízben. 31 elkapásból 623 yardot szerzett 6 TD-vel, mindezt öt mérkőzéses kihagyással. És van futójátékunk is: DeAngelo Williams 697 yardot futott eddig. Kissé sántít a dolog, de ha hozzátesszük Bell számait, egészen komoly, Petersoni teljesítmény jön ki. Ezen felül az OL is egészen jól teljesít. Villanueva eddig remekül helyettesíti Beachum-ot, a másik oldalon pedig Gilbert az aki élete legjobb formáját hozza. Foster-re és DeCastro-ra nem lehet semmi panasz. Wallace lóg ki taán egy picit lefelé, de Pouncey olyan magas színvonalat képvisel, amit nehéz is hoznia egy kiegészítő játékosnak. Öröm tehát nézni Haley offensét.

Ami a védelmet illeti már nem ennyire rózsás a helyzet. Igazán nem is értem, hogy ott időnként mi folyik, mert mi után szétpasszolják őket egy-egy meccsen, mindig tudnak korrekt teljesítményt is mutatni. A Pittsburgh-i mérkőzésen nem lehetett panasz egyébként rájuk, így most remélhetjük, hogy ismét meg tudják állítani Daltonékat. A 11. legtöbb yardot engedi a Steelers védelme, de a kapott pontokat nézve azért nem ennyire rossz a helyzet. Mint írtam a Bengals 16,3 pontot enged meccsenként, a Steelers esetében ez 20 pont/meccs és ez bőven megoldható feladat egy ilyen offense számára.

35 alkalommal sikerült levinni az irányítót, ami hatalmas fejlődés a tavalyi évhez képest.

Jelentős változás volt a múlt héten, hogy a secondary-ben Boykin lényegesen több-, Blake viszont sokkal kevesebb lehetőséget kapott. Gyakran rotálták a cornereket és ennek, valamint a jó passrush-nak köszönhetően komoly életjelet mutatott a védelem a Colts ellen.

Ami a sérülteket illeti. Nálunk a teljes keret egészséges, mindenki felépült erre a fontos mérkőzésre. A hazaiaknál a legfájóbb hiányzó a CB Adam Jones lehet, aki Brown ellen próbált volna valamit kezdeni. Rajta kívül csak Jake Fisher játékára van minimális esély, de az újonc csere T nem tőlt be még komoly szerepet a Bengals O-ban. Komoly probléma lehet még az Ohio-i csapat védekezésében, hogy a CB Leon Hall és a S George Iloka sem egészséges, játékuk egyelőre kérdéses. Jones vagy Iloka hiányzása komoly érvágás lehet a Steelers passzjátéka miatt, így várhatóan sokat fog bliccelni a Bengals, hogy Big bennek ne maradjon sok ideje a zsebben. Ha azonban sikerül az OL-nek tartania magát szép reményekkel vághatunk neki az össszecsapásnak.

 

 

Facebook hozzászólás

Hozzászólás

3 hozzászólás neki “Cincinnatibe látogatunk”

  1. Farkas Gabor kategória: 13/12/2015 #

    Sziasztok! Tudnátok segiteni hol tudnán nézni a neten bengals meccset? Köszönöm