Az első lépést megtettük a hetedik mennyország felé

Próbálom objektívan a történtek érzelmi oldalától mentesen megírni ezt az összefoglalót. Lehet lesz amit másként látok majd mint sokan az olvasók közül, nézzétek ezt el nekem.

A mérkőzés olyan játékkal kezdődött amit csak kevés bennfentes sejtett. Igazi extraklasszis futó hiányában egy ilyen WR állománnyal rendelkező csapat mit csinál a támadásban? Igen fut, nem is sikertelenül. Igaz a szakadó eső nem éppen a légitámadásoknak kedvezett. Talán ezért sem tudtuk időben úgy lezárni a találkozót ahogyan azt illett volna. A vendéglátók teljes mértékben partnerek voltak a játékunkhoz. A támadó egységük, szinte teljesen impotens módon játszott. A Futást a Steelers D teljesen ölte. A passzokkal McCarron nem tudott igazán haladni. Ráadásul folyamatosan nyomás alatt is volt, ez is zavarta a fiatal irányítót. A félidőre eztán FG-kal 6-0-s előnyt tudtunk kicsikarni. Ez egy igazi AFC North találkozó volt. Kevés pont hatalmas D csaták. Aztán a 3. negyed is hasonló forgatókönyv szerint folyt. újabb 3 pont. Majd egy zseniális Bryíant elkapásból TD. Az elkapás szt hiszem az egész szezont nézve talán a legszebb volt. Aztán ráfordultunk a 4. negyedre. Itt Marvin Lewis és fiai egy hatalmas feltámadást mutattak be. Ekkor a Steelers már 15-0-ra vezetett és mindenki joggal gondolhatta (aki addig nézte a meccset) hogy egy sima végjáték következik. Nem úgy lett.

A negyed elején a saját 5-ről puntoltunk és a nem túl jó rúgás után a mi 46-ról jöhettett a támadás. A short fieldet szinte pillanatok alatt ki is használta a vendéglátó csapat. A TD-t megelőző playünkban Ben megsérült így Landry Jones-al kellett ráfordulni a hajrára. A Bengals feljött 15-7-re. Valójában 2 labdabirtoklásnyi előnyünk volt, (vagy egy sikeres kétpontossal egyenlíthettek volna) de éreztük, hogy szoros lesz. Az lett.

Nem tudtunk kijönni a saját térfelünkről és nem tudtuk elég sokáig sem ölni az órát, így visszaadtuk a találkozót a hazaiak kezébe. AJ McCaron próbált is élni a lehetőséggel és FG távolságig vezette csapatát. Nugent aki a liga egyik legbiztosabb rúgója most sem hibázott. 15-10. Vagyis már csak 5 pont előny és 5 perc volt hátra. Landry Jones-al továbbra sem tudtunk haladni, ami nagy részben talán az indokolatlan play séma váltásnak is köszönhető volt. Addig ugyanis remekül futottunk, ölük az órát. LJ beállásával azonban elkezdtünk a szakadó esőben hosszú passzokat hívni. Teljesen érthetetlenül. Ezzel a meccs kontrollját is eldobtuk magunktól.GettyImages-501216978.0Újabb punt, amiből persze visszahordás is született, szerencsére nem TD-re de rendkívül jó mezőnypozícióba került az ellenfél. Minden momentum odakerült az Ohio-i csapathoz. A volt Alabama irányító ki is használta 1:38 másodperc alatt TD-t érő akciót vittek véghez. 16-15 lett ezzel az állás oda. Ezért Ők is hozzánk hasonlóan 2 pontos kísérletet választottak, de a hívásuk annyira reménytelen volt, hogy nem is értette szerintem senki, hogy mit is akartak ezzel.

Az utolsó 1:50 másodperc pedig igazi rémálom volt. Mindkét félnek. Int Pitt részről, majd Fumbli Cin részről. Ben visszaállt megmutatni miért emlegetik őt az elitek közt. A saját 9 yardosunkról kellett FG távolságig eljutni 1 perc 23 másodperc alatt. 3 időkéréssel. Az innentől következő eseményeket nem tudnám teljesen objektívan részletezni, így legyen elég annyi, hogy az addig remekül játszó Vontaz Burfict és Adam Jones a saját butaságuk áldozataként elütötték a csapatukat a rájátszástól. A végén Boswell egy teljesen könnyű FG-t rúghatott amivel beállította a 18-16-os végeredményt. Ezzel a Steelers újabb Po győzelmet könyvelhet el magának és a jövő héten vasárnap Denverbe látogathat.

Sajnos a győzelem áldozatokkal járt. Ben bár visszaállt, megsérült. a dobó válla egy földre kerüléskor zúzódhatott. Biztosan komoly fájdalmai vannak. Törés vagy szakadás biztosan nincs, hiszen akkor nem jöhetett volna vissza. A másik hatalmas veszteség AB sérülése. Ő egy komoly ütközés következtében vesztette el az eszméletét. Agyrázkódást szenvedett. Az Ő szereplése is erősen kérdéses a jövő vasárnapi derbin. Megsérült még Golden és Will Johnson is a találkozón. Az ő állapotuk is a hét témája lesz biztosan.

A találkozó embere Shazier, Todman és Tussaint a részemről megosztva. Mindhárman olyan játékot nyújtottak mi a csapategységüket repítette.20160103pdSteelersSports20Meg kell még említeni az alapszakasz két legroszabb védőjét. Cam Thomast és Jarvis Jones-t akik egy hatalmas játékot bemutatva szereztek labdát. Valamint Blaket, aki egy gyönyörű INT-el próbálta elfelejtetni velünk az egész éves szenvedését. A jövő hét vasárnap találkozunk ismét a Neked csak Dezsőben és közösen biztatjuk majd a csapatot.

Facebook hozzászólás

Hozzászólás

3 hozzászólás neki “Az első lépést megtettük a hetedik mennyország felé”

  1. Vladimir kategória: 11/01/2016 #

    Nálam még Boswell is a meccs emberei között van, első aktív éve, első playoff, eső, döntő szituációban is helyén voltak az idegei és beverte -> 4/4-et.
    Zsuzsámnak már nem is olyan biztos a helye a kövi szezonra…

    • Fizel Zoltán kategória: 11/01/2016 #

      Sőt. Biztosan meccselnek majd a kezdő helyért és Zsuzsa elküldése (tradje) is június 1 után érdemes, mert akkor tudunk spórolni is rajta. Egy 3-4-ik kört lehet megér valakinek. Jó rúgó biztos lábú. Látva a ligában uralkodó rúgóhelyzetet.

      • Klaci79 kategória: 12/01/2016 #

        kizárt, hogy 3-4. kört adjanak érte…ha 5-6. jön az is nagyszerű lenne