A végső felvonás

A végső felvonás

Vége, igen az idei alapszakasz is véget ér a hét végén.Nyáron még aggódtunk és arról cikkeztünk lesz-e egyáltalán szezon, és látjuk-e játszani a kedvenceinket? Most amikor befejeződik az alapszakasz akkor vegyes érzelmek fognak el. Láttuk, hogy nem minden téren használt a csonka előszezon és rengeteg bajt szült, hogy a megegyezés nem már tavasszal köttetett meg. Rövidnek éreztük, biztos vagyok benne, de tartalmas volt. sok olyan teljesítményt láthattunk amely újra egy emlékezetes szezonként vonultatja be a 2011-est a históriás könyvekbe. Elég, ha a hétfő esti rangadón megdőlt 27 éves Dan Marino   rekordra gondolunk, vagy a csoport riválisunk elkapója által szombat este bemutatott TD képeit elevenítjük fel.

Az  utolsó héten az AFC North-ban egy teljes csoportkört tartanak. Szerencsére van még a csoportból három csapat is akiknek ez az utolsó találkozó egy szalmaszál a PO szereplés előtt, valamiért. A Ravens ezzen a hét végén tuti konferencia második lehet, a Cinci biztosíthatja a bejutást. Mivel ők ketten egymás ellen játszanak, ne legyen kétségünk, hogy egy apróbb megingás is a másik vesztéhez fog vezetni. A találkozót a rugalmas menetrendnek “hála” áttették a 22.00 órai idősávba, ezzel a miénket is.

Igen mi is csoportrangadót játszunk, bár hosszú évek óta nem igazi rangadó ez, mert a Browns az elmúlt hosszú évek óta a múltjához képest rendszeresen alul teljesít. Mutatja ezt az is, hogy 2003.10.05-óta öszesen egy alkalommal tudtak legyőzni minket, igaz ez akkor az egyik döfés volt a bordánk közé, mindenki emlékszik 2009-re amikor olyan vereségek jöttek egymás után amiket senki sem kalkulált és amennyiben azok nincsenek akkor simán PO résztvevők vagyunk. A két csapat rivalizálását 1950-ig tudjuk visszavezetni. Jelenleg 63-56 arányban mi vagyunk a jobbak.

Nézzük az aktuális mérkőzést egy kicsit közelebbről. Tomlin mester elmondta, hogy aki egészséges játszani fog, vagyis aki csak kicsit is nyűglődik az padozik, azt gondolom fejben mindenki azzal számol, hogy nem lesz plusz egy hetünk pihenni. Valóban, mi mást nem tehetünk, mint megnyerjük a találkozót és imádkozunk, hogy a Ravens bemutasson egy már szokásosnak nevezhető betlizést. Ehhez a Cincinatti tökéletes partner lehet, mert képes az O és a D oldalon is nagy játékokat bemutatni. A Bengals részére, persze más eredmények tudatában, létfontosságú lehet az összecsapás. Sajnos a mi szempontunkból az áthelyezés nem éppen a legsikeresebb lett. A Bengals üldözői közül a Jets és a Titans is este hétkor játszik, így előfordulhat, hogy nem is lesz már tétje a találkozónak a tigrisek szempontjából. Azonban még az is előfordulhat, persze ez már csak a magas matematikai egyenletek szintjén, hogy a forduló végén a konferencia élén találjuk magunkat és nemcsak a pihenő, de még a teljes hazai futam is az ölünkbe kerül.

A Browns a szezon kezdetekor azzal a céllal indult és a rajtja is erre engedett következtetni, hogy eljött az idő a nagyok megszorongatására. Azután ismét nem sikerült. Sok összetevője van  a sikertelenségüknek, de ne mi találjunk megoldást rá. Az előző találkozó végül a mi győzelmünket hozta, de Pirrüszi győzelem volt ez. Ben egy nem könnyen gyógyuló bokasérülést szenvedett, nem mellékesen lelkiekben is lehet, hogy nyomot hagyott az a sack. Remélem nem lesz igazam, de előfordulhat, hogy lesz olyan amikor kissé hamarabb meggondolatlanul fogja Ben eldobni a labdát amikor érzi a nyomást, bár még az is előfordulhat, hogy a múlt heti produkciót látva, nem is Ben kezd, hanem Batch lesz újra a kezdő. Sokan kritizáltatok, mert az gondoltam és mondtam, hogy ez az O produkció kevés lesz. Fenntartom az állításom, bár az is igaz, hogy amennyiben ezen a héten is a kezdőkkel készülhet az öreg akkor látok esélyt az előrelépésre. A D oldalon a hét végi nagyszerű teljesítmény után újra valami hasonlóra kell készülni. A futás megállítása lehet most is akulcs, mert Hillis kezdi visszanyerni a formáját és a Baltimore ellen 112 yardnyit nyargalt. azt hiszem ez a teljesítmény komoly figyelmet érdemel. Az előző találkozó óta komoly veszteség is érte a Browns védelmét T.J Ward a másodéves rendkívül tehetsége safety egy sérülés miatt I.R-re került így Ő már nem állhat a csapata rendelkezésére.

Az esélyesek egyértelműen mi vagyunk, de most mindenképpen meg kell ragadni ezt az esélyt.

Vasárnap estére az igény már felmerült az alapszakasz záró közös meccsnézésre, azonban a Chilli zárva tart. Volt olyan felvetés, hogy menjünk el egy Champs-be, bár azt nem tudom, hogy abban az esetben, ha nem adja egy tv-sem akkor hogyan néznénk. Azt kérném, hogy senki se menjen el szó nélkül és írja le a véleményét. A közös szeánszot pedig szervezzük, szervezzétek és legyünk minél többen a szezonzárón, legalább annyian mint a szezon nyitóján.

Facebook hozzászólás

Feliratkozás

Feliratkozás az email levelezőlistára, hogy megkapja az újításokat.

32 hozzászólás neki “A végső felvonás”

  1. tamaske kategória: 28/12/2011 #

    én próbáltam a csajtól elkérni a csili kulcsot, de azt mondta nem adhatja…
    ha a tv nem is adja azért a game pass még megvan.

    bízom benne , hogy kitaláltok valamit skacok.
    t

  2. Fizel Zoltán kategória: 28/12/2011 #

    Pass nekem is van, nem ez a kérdés, hanem az, hogy egy champs-ben engednek-e csatlakozni pl.

  3. Virág Bertold kategória: 28/12/2011 #

    Azt írják a Champs honlapján, hogy van 50 sportcsatornájuk, nem lehetséges, hogy van CBS-ük is (ha jól látom, akkor az fogja adni a meccset)

    • Fizel Zoltán kategória: 28/12/2011 #

      Hát nem tudom, hogy a CBS Európába ad-e egyáltalán. Tudtommal nem, de minden lehetséges.

      • Gábor András kategória: 29/12/2011 #

        Írtam a Champs-nek, de kéne egy “B” verzió is, utána nézek.

  4. Klaci79 kategória: 28/12/2011 #

    Elképesztő…-12 a TO mutató…a következő aki PO-ba jutott az -4-el a Saints….utána pedig a Ravens és a Bengals jön +1-el…szerintem ez minden idők leggyengébb szereplése lesz ezen a téren és még így is megnyerhetjük az AFC-t…micsoda jó csapatunk van…képzeljétek ha miénk is +os lenne, mint szinte minden PO csapaté!

    • Fizel Zoltán kategória: 28/12/2011 #

      Akkor valószínűleg valahol a GB magasságában lennénk egy max 2 vereséggel.

  5. Fizel Zoltán kategória: 28/12/2011 #

    A sérültek:
    NAME POSITION INJURY WED. THU. FRI. GAME STATUS
    Carter, Chris LB Hamstring FP - - -
    Harrison, James OLB Neck DNP - - -
    Legursky, Doug G Shoulder DNP - - -
    Moore, Mewelde RB Knee DNP - - -
    Polamalu, Troy SS Knee DNP - - -
    Pouncey, Maurkice C/G Ankle FP - - -
    Roethlisberger, Ben QB Ankle FP - - -
    Sanders, Emmanuel WR Foot FP - - -
    Wallace, Mike WR Ankle LP - - -
    Woodley, LaMarr OLB Hamstring LP - - -

  6. nyiti kategória: 28/12/2011 #

    nem tetszik ez a névsor, de a Browns-t talán ezek a játékosok nélkül is megverjük. persze nem akarom leírni az ellenfelet, de ekkora különbségnek kell hogy legyen és szerintem van is a 2 csapat között! ráadásul nem is biztos h minden itt szereplő emberünket nélkülözni fogjuk, sőt…

    • Fizel Zoltán kategória: 29/12/2011 #

      Nyugi ez az első edzés névsora, ebből Legu és Moore aki már most tuti nem játszik. Pola a szokásos öreg pihenőjén volt. Ward is sokszor nem edz az első napon, de attól nem sérült, ez nekik előjog. A sérülés listázása pedig, mivel ez nála folyamatosan fennáll nem mérvadó.

      • Klaci79 kategória: 29/12/2011 #

        ez ha jól emlékszem akkor a szigorú fogadási törvények miatt kell, különben ha valakit nem írnak fel akkor bünti van

  7. Troyfan kategória: 29/12/2011 #

    A Barnák nagyon készülnek ellenünk,abba kapaszkodnak hogy nincs center,se back up center,és megint az essex,kemo,scott trió lesz a falban.
    Mivel a futást jobban fogják,mint a rams,nem számítok sok pontra,kb 10-3-ra nyerünk..

  8. klemó kategória: 29/12/2011 #

    Ben és Pouncey is teljes edzésmunkát végzett. Ha pedig így van, akkor ők kezdenek Én azt gondolom.

    Lamarr is kapni fog időt a pályán, ahogy James is ott lesz ne legyen kétségünk.

    Ez a steelers és azt gondolom azt bánnánk meg, ha nem teljes erőből mennénk rá a barnákra. Abból lenne további sérülés.

    Legfeljebb akkor tudok elképzelni cseresort, akár meccs közben is, ha eleve nincs esély a csoport első helyére, vagy a meccs közben már láthatóan nem lesz (elhúz a Ravens), de erre kicsi az esély Én azt gondolom. A Jets be fogja húzni a meccsét, ha az Oakland nem is.

  9. Klaci79 kategória: 29/12/2011 #

    néztem egy előzetest és valami olyat vettem ki, hogy 20-25 snappet biztosan a pályán lesz Ben és akkor majd az eredmény eldönti, hogy mi lesz, persze várhatóan Mendivel megpróbálják megfuttatni a hiányzó yardokat is, de nyilván ez hitelesebb ha Ben adja neki a labdát. Pár nap és okosabbak leszünk.

  10. Big Ben kategória: 29/12/2011 #

    ha meg is lesz a továbbjutás (AFC 2. helyen) akkor Bengals/Jets//Titans (6.) vs Houston (3) vagy
    Ravens (5.) vs Oakland/Broncos (4.) közül az magasabban kiemelttel játszanánk, azaz ha a Houston jut tovább akkor velük, ha a Houston kikap akkor Ravens vs Broncos/Oakland magasabb kiemeltje ellen
    ez esetben k*rva szerencsés a Patriots, Bengals/Jets/Titans lesz az ellenfele ( a Broncos és a Raiders csak akkor lehet 6. kiemelt hogy ha a Benglas kikap, de ha a Bengals kikap akkor mi nem lehetünk 2.-ok, tehát közülük csak 1 jut tovább 4. kiemeltként)

    • Big Ben kategória: 29/12/2011 #

      bocsánat kicsit rosszul fogalmaztam, ha a Steelers a 2. akkor természetesen a Benglas a 6. kiemelt :D tehát javítok első sor hülyeség, így lenne helyes: BÁRMELYIK 2. KIEMELT CSAPAT. Bármelyik ebben az esetben Ravens/Patriots… és akkor az 5. helyezett Ravens helyett Steelerst képzeljetek oda
      tehát ha 1.-k vagyunk akkor Ravens/Broncos/Oakland/Bengals ha 2. helyen jutunk tovább akkor Houston/Ravens/Broncos/Oakland lehet az ellenfelünk
      a Jets/Titans/Broncos/Oakland csak akkor lehetne 6. kiemelt ha a Bengals kikap, és akkor ők az 1. kiemelttel játszanának (valaki közülük ha továbbjut) a 2. kiemelt meg Steelers/Houston/Broncos/Oakland-nal játszana
      :)

  11. Katinka kategória: 29/12/2011 #

    Nem matekozok, bármelyik helyen is kerülünk be, jópár szinttel magasabb játékot kell bemutatnunk, mint az alapszakasz legjavában, mert különben csak kinevetnek, és kókadt orral lekulloghatunk a pályáról. Na most jön a 2 András, és kikiált vészmadárnak. :D

    • Big Ben kategória: 29/12/2011 #

      nem értem miért kell egyből vészmadárkodni! :D

    • tamaske kategória: 29/12/2011 #

      bár nem vagyok 2. András :) de ne légy már vészmadár :D

  12. klemó kategória: 29/12/2011 #

    vészmadár! :)

    Egyébként evidens, javulnunk kell, vagyis inkább azt mondom, hogy összességében minden egységünkben benne van az a teljesítmény, ami kell és amit láttunk is már, csak ugye a playoff-ban egyszerre kell több kiváló teljesítmény.

    Lehet eső, lehet szél és valami azt súgja nekem, hogy jobban járnánk az 5. kiemeléssel…

  13. Fizel Zoltán kategória: 29/12/2011 #

    Mindenki tudja mit kell tennie, a baj az, hogy ez eddig egyszer egyszer állt össze rendesen, de biztató, hogy a fejlődés folyamatos és töretlen. Azokat a meccseket ahol komoly zavaró körülmények voltak, pl. Ben sérülése, vegyük ki a sorból és látni fogjuk, hogy a puzzle egyre jobban kialakul. A jövő hét végére, vagy szerencsésebb esetben két hét múlva, remélem minden a helyére kerül és megmutatjuk, hogy miért mondja minden szakérő, hogy jelenleg mi vagyunk a legkiegyensúlyozottabb csapat az AFC-ben. A védelem top és a támadó egység is a top közelében toporog. Nézzük meg pl. a NE-et ahol a támadók a topban vannak azonban a védelem a liga végében tanyázik, vagy nézzük meg a Ravenst ahol a D a liga egyik, ha nem a legjobbja, a támadók azonban nem tartoznak a topba. A HOU-lehetne még ilyen szempontból releváns, de újonc PO résztvevők és a sok QB sérülés óta szépen szólva is lejtmenetben vannak.

    • Big Ben kategória: 29/12/2011 #

      A New Englad hiába nyeri meg (valószínűleg) az AFC-t idén sem lesz Super Bwol….vagyis az lehet de hogy győzelem nem az biztos :) 1; mert Belicheatnek elromlott a kamerája, 2; mert Brady egy pompomfiú 3; mert a védelem 400 yardokat meg 30 pontot nyel be meccsenként :D
      Én a Houstontól és a Ravenstől tartottam de a Houston szerintem sem bírja ezt a sok irányító sérülés miatt, ráadásul a szezon végét nagyon elcseszték, a 12-4 simán meglehetett volna nekik de e helyett lehet h csak 10-6 ami Wild Cardot és a Titant továbbjutását jelenheti….
      Jelenleg a Ravenstől tartok, egyrészt mert idén már kétszer megvertek minket, másrészt mert néha olyan érzésem van, hogy olyanok ők nekünk mint a magyar vízilabda válogatottnak a szerbek :| ráadásul idegenben az a 35 pont… tudom hogy szezon első meccs nagyképűség fáradtság lehet ezt fogni bármire de csúnya volt… jelen állás szerint viszont max a AFC döntőben találkoznánk velük (ha a Houston győz a wild cardon) hátha addig elveri őket a Houston…
      De várom már a playoffot :D NFL rájátszás egyenlő hajnalig virrasztás :D

  14. Fizel Zoltán kategória: 29/12/2011 #

    A tegnapi naphoz képest annyi a változás, hogy Wallace és JH is teljes edzésmunkát végzett. A többiek változatlan státuszban vannak. Vagyis Legu, Troy és Moore nem, míg Vuyli limitáltan edzett.

  15. Gábor András kategória: 29/12/2011 #

    IRÁNY A CHAMPS !?!?!?!

    Megjött a válasz:

    Kedves Gábor

    Nincs ilyen csatornánk. Lehetséges, ha Önök tudnak hozni notebookot és hdmi kábelt akkor tudjuk csatlakoztatni a tv készülékhez.
    A pesti champsbe tudnánk Önöknek asztalt foglalni.
    Várom válaszát.

    Köszönettel és üdvözlettel:

    Pataki László
    Üzletvezető

    Tel.: +36 20/499-9837
    mail: info@champs.hu

    Champs Sport Pub
    H-1074 Budapest, Dohány u. 20.
    http://www.champs.hu

    • Fizel Zoltán kategória: 30/12/2011 #

      OK, gép előfizetés kábel van, akadály semmi. akkor kirakok egy felhívást és megnézzük hányan lennénk.

  16. Janika kategória: 30/12/2011 #

    Valószínűleg mi vagyunk a legjobb csapat az AFC-ben,de ne legyen kétségünk afelől hogy lerágjuk a tíz körmünket jó szokás szerint…. ez már Steelers hagyomány.
    Valószínűleg Tomlin se ígér mást mint Winston Churchill „Nem ígérhetek mást, csak vért, gyötrelmet, könnyeket és verejtéket”

    • Fizel Zoltán kategória: 30/12/2011 #

      Na de az a foci Janika. Jössz vasárnap este?

      • Gábor András kategória: 30/12/2011 #

        A nem jössz, akkor kigúnyulunk!!!

        Köszi a felhívást Zoli, én voltam a 3. szavazó :)

  17. Virág Bertold kategória: 30/12/2011 #

    én a második :-)

  18. tamaske kategória: 30/12/2011 #

    csak mondjuk szerintem egy külön cikket megérne a szavazás, mert ezt szerintem sokan nem veszik észre…

    • tamaske kategória: 30/12/2011 #

      bocs, most látom, hogy a főlapon is látszik, akkor talán észreveszik.

  19. tamaske kategória: 30/12/2011 #

    én pedig a 4. savazó

Pittsburgh Steelers Magyar Fanklub

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó?

Regisztráció a honlaphoz