A defense újoncai

Azt hiszem sokan egyetérthetünk abban, hogy a tavalyi évben talán egy nem várt jó teljesítményt láthattunk a védelemtől. Sackekben év végén is az élen sikerült zárnunk, folyamatos nyomás érkezett az irányítóra, elég sok irányból. Heyward, Watt, Williams és még Hilton is kiemelkedő évet zárt ilyen téren. A szezon végére, s főleg a playoffra azonban kicsit alább hagyott a lendület, amit kétségkívül össze kell kössünk Ryan Shazier sérülésével, aki azóta egyébként nem semmi fejlődést mutat be hétről hétre, meg kell emelnünk a kalapunk előtte. Csak így tovább, s nagyon reméljük, hogy talán a realitással dacolva, láthatjuk még a pályán, s nem csak melegítőben.

Mindenesetre az, hogy a Jaguars 45 pontot tudott felrakni ellenünk a táblára, intő jel lehetett az új szezonra, hogy ez a védelem bizony vezérét vesztette Shazier nélkül. Komoly feladata a front office-nak, hogy megoldást találjon a hiányára, illetve arra, hogy nem igazán találjuk a futás ellenszerét. Sokan azt vártuk, természetesen teljes joggal, hogy majd egy, de talán két ILB is érkezik a draftról, szinte csak az volt a kérdés, hogy melyik körben. Ehhez képest nem hogy egy, de egy sem érkezett…

Azonban így is sikerült draftolnunk egy meglepetés tehetséget, illetve még két védőt, plusz a draftolatlan játékosok között is csiszolatlan gyémántokra lelhettünk. A drafton meglepődhettünk ugyan Terrell Edmunds érkezésén, azonban egy nagyon sokoldalú játékosra tettünk szert, aki igazi NFL családból érkezik.
Édesapja sok évig kiváló TE volt, testvérei pedig szintén játszanak, Tremaine szintén az idei drafton kelt el, az első körben, a Bills által. Edmunds safetyként, cornerként, és belső linebackerként is kapott lehetőséget az egyetemen, és felépítéséből adódóan mindegyik testhezálló feladat volt számára. Mitchell, Golden elengedésével a safety sor is ráncfelvarrás előtt állt, amelyet szépített ugyan Morgan Burnett, és Berhe igazolása, azonban Tomlin, és Butler elmondása szerint is szerettünk volna szert tenni olyan vokális tehetségekre, akik a játékintelligenciájukkal, kommunikációjukkal segítik a védelmet #50 hiányában. Edmunds pedig egy ezen játékosok közül. A másik ilyen Marcus Allen, az ötödik körben a helyi Penn State-ről draftolt safety, aki vezére volt egyetemi csapatának, nagyon sok szereléssel, és szintén LB tapasztalattal. A hetedik körben aztán Joshua Frazier DT-t választottuk még, mélyítés gyanánt.

Mivel nem húztunk ILB-t, s idézőjelben csak Jon Bostic jött a posztra, várható volt, hogy idén más felállásokkal operálunk majd. Sokkal nagyobb szerepet kaphatnak a DB-k a pálya közepén, közel a line of scrimmage-hez. Shazier pótlása egy emberrel lehetetlen, olyan egyéni tehetség nincs a csapatban, de csapatként sikerülhet.

Ennek megfelelően nagyon vártuk már az előszezont, hogy játék közben láthassuk, mire is képes a védelem, hogyan is muzsikálnak az új emberek, illetve régi újak. Hisz ne feledjük, van nekünk egy, a tavalyi drafton kiválasztott szélső LB-nk Keion Adams személyében, aki ugyan sérülés miatt kihagyta az első évét, most már egy év tapasztalatával érkezhetett egy ismerős közegbe.

Nem is kezdhetjük mással az elemzést, mint az első körös választottunkkal. Terrel Edmunds az előszezon mérkőzései alatt arra utaló jelet talán nem mutatott, hogy Burnett helyett neki kellene kezdenie, érett játékot láthattunk tőle, természetesen voltak újonc hibái, azonban általában nagyon jól megoldotta a feladatát. 11 szereléssel zárt, volt egy remek INT-e is. A Green Bay elleni mérkőzésen láthattuk, hogy a TE elleni red zone védekezésén még van mit javítani, ugyanakkor a sajtfejűeknél fellépő Jimmy Graham egy elég jó névnek számít tight end körökben, illetve Edmundsnak ez még csak a második mérkőzése volt. Haden és Burnett is dícséri a srácot, akit biztosan láthatunk majd ILB poszton is a szezonban. És valószínűleg nem csak őt, hála a “dollar defense” néven már most elhíresült csomagnak, miszerint 7 DB is egyszerre van a pályán. Előszeretettel gyakoroltuk ezt a felállást az előszezonban. Erről egy bővebb cikket itt olvashattok:

A megoldás Shazier pótlására – A dollar defense

Keion Adams a kezdeti bemelegedés után elkapta a ritmust, a Panthers elleni minapi mérkőzésen 5 szerelésben is benne volt, sacket sajnos nem szerzett. Volt azonban két összeszedett fumble-je. Jó kis rotációs pass rusher-nek ígérkezik, Watt, és Dupree oldalán is megállhatja majd a helyét.

Mindenképp szót kell ejtenünk két olyan játékosról, akiktől talán nem vártunk sokat, hisz draftolatlanként érkeztek a csapathoz, azonban most az előszezon végén nagyon úgy tűnik, hogy mindkettőjük megcsípheti az 53-as rostert. Az egyikük Olasunkanmi (Ola) Adeniji, aki még csak 21 éves lesz szeptember 12-én, tehát piszkosul fiatal, és nem volt szégyenlős amikor a 92-es mezszámot választotta. Emlékezhetünk, a jó James Harrison is draftolatlanként került a csapathoz, hogy aztán a tavalyi távozása ellenére a csapat “sack királya” legyen. Adeniji nyilván elég nyers tehetség még, azonban utolsó évében a Toledo egyetemen 20 negatív yardos szerelés, és 8.5 sack fűződött a nevéhez 3 kierőszakolt fumble mellett. Ezekre a statisztikákra pedig nem lehet legyinteni. Az előszezonban 3 sacket szerzett, 2 fumble és 9 szerelés mellett. Talán nem túlzás azt írnom, ő mindent megtett, hogy tagja legyen a csapatnak az idei évben, meglátjuk ez az teljesítmény mire lesz elég.

A másik vállalkozó szellemű fiatal a csapatba kerülésre Matthew Thomas ILB. A Fort Lauderdale-i születésű játékos gyerekkora nem volt nélkülözéstől mentes, mindazonáltal a fociban megtalálta számításait. Hamar kirajzolódott, hogy nagyon tehetséges, ennek ellenére különböző pályán kívüli problémák miatt nem tudott kiteljesedni az egyetemen, és nem váltotta be a korábban magasra tett elvárásokat a drafton sem. Egyetemi első évében vállműtét miatt alig lépett pályára, második évében drog fogyasztás miatt meszelték el, harmadik évében pedig egy évre tiltották el akadémiailag. Ezután 2016-ban próbált lábra állni, sikerült is neki, hozott nagyon szép teljesítményeket, azonban úgy tűnik a csapatok nem nagyon bíztak a játékosban, nem draftolták, szerencsénkre. A preseason alatt 25 szereléssel, 1 sackkel, 1 fumble-el próbálta meghálálni a bizalmat.

A draftról szerződtetett Marcus Allen játéka nem mindig volt kiemelkedő, azonban feltétlenül meg kell jegyezni, hogy az utolsó, Carolina elleni mérkőzésen 8 szerelése volt, és 1 kiharcolt fumble-je, plusz a Titans ellen szerzett egy INT-t is. Edmunds szobatársa véleményem szerint nagyon korrekt kis safety lehet, szintén nagyon remélem, hogy a csapat környékén marad.

Defensive tackle poszton Frazier mindösszesen 1 szerelésre volt képes a 4 mérkőzésen. A védő vonal mélységét tekintve neki a gyakorló csapatban lehet keresnivalója, kora alapján.

Az én szerény, ámde bátor és vakmerő 🙂 véleményem, ötletem alapján az 53-as keret a következő lehet:

QB –
Roethlisberger, Dobbs, Rudolph
RB –
Bell, Conner, Samuels, Nix (+1 Ridley, Toussaint)
WR –
Brown, Juju, Washington, Hunter, DHB, Switzer (+1 Patterson)
TE –
McDonald, James, Grimble (+1 Hodges)
OL –
Villanueva, Foster, Pouncey, DeCastro, Gilbert, Okorafor, Finney, Feiler,
DL –
Tuitt, Hargrave, Heyward, Alualu, Walton, McCullers,
OLB –
Dupree, Watt, Chickillo, Adams, Adeniji,
ILB –
Williams, Bostic, Matakevich, Fort, Thomas,
CB –
Haden, Burns, Sutton, Hilton, Brian Allen,
S –
Burnett, Davis, Edmunds, Berhe, Marcus Allen,

Facebook hozzászólás

Hozzászólás